„Egy boldog, éneklő országot szeretett volna” – Gálffi László Kodály bőrébe bújik

Kodály Zoltánt alakítja Gálffi László a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Kodály – Hegyi éjszakák című előadásában. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész évtizedekkel ezelőtt már tervezett egy darabot a zeneszerzőről. Most a szerep személyes hátteréről, a zene iránti szenvedélyéről és az egykori tanítványával, Kovács Lehel rendezővel végzett közös munkáról mesélt a Pesti Műsornak.

Két Kodály jelenik meg a kecskeméti színpadon: a fiatal, útját kereső művészt Koltai-Nagy Balázs, az élete alkonyán visszatekintő mestert Gálffi László alakítja. Kovács Dominik és Kovács Viktor darabja a zeneszerző életének fordulópontjain keresztül közelít az emberhez, akinek a közismert portréja mögött szerelmek, veszteségek és nehéz döntések húzódnak.

„Nem egy száraz életrajzi tabló készült, hanem egy szellemi és emberi számvetés. Két Kodály jelenik meg a színpadon: a fiatal, bontakozó művészt Koltai-Nagy Balázs játssza, én pedig az élete alkonyán visszatekintő, érett mestert. Az volt a célunk, hogy a monumentális Kodály-kép mögött meglássuk a hús-vér embert is” – mondta Gálffi László a Pesti Műsor november 11-i számában megjelent interjúban.

A színművész számára a Kodályhoz fűződő kapcsolat jóval korábban kezdődött, mint a mostani szerep. A zenével az iskolában került szorosabb kapcsolatba, és ezt maga is a zeneszerző pedagógiai örökségéhez köti.

„A zenével való kapcsolatom nem családi örökség volt, hanem tulajdonképpen a kodályi koncepció közvetlen gyümölcse. Az iskolai zeneoktatás révén ismertem meg a zenét: operát hallgattunk, könyveket kölcsönöztünk a zeneszerzőkről.”

Egy iskolai emlék különösen mélyen megmaradt benne: az a pillanat, amikor értesült Kodály haláláról.

„Emlékszem arra a napra, hetedikes vagy nyolcadikos lehettem, amikor bejött a tanárnőnk sírva, és bejelentette, hogy Kodály Zoltán meghalt. Nagyon megviselte őt, és ez a pillanat mély nyomot hagyott bennem.”

A zenehallgatás később szenvedéllyé vált. Első saját keresetéből lemezjátszót vásárolt, majd lemezeket kezdett gyűjteni.

„Az első saját pénzemből vettem egy Hungaroton sztereó lemezjátszót. Úgy nézett ki, mint egy cipősdoboz, ki kellett hajtani az oldalait, két gomb volt rajta, de akkoriban hatalmas dolog volt! Óriási gyűjtögetésbe kezdtem, lemezeket vásároltam. Ebből alakult ki az a szenvedélyem, hogy a zene minden egyes nap az életem része.”

Gálffi Lászlót már a kilencvenes években foglalkoztatta egy Kodályról szóló színházi előadás gondolata. Akkor a zeneszerző levelezésére épülő monodrámát szeretett volna létrehozni, és a terv kapcsán Kodály özvegyével, Péczely Saroltával is találkozott.

„Kétszer is találkoztam Kodály özvegyével, Péczely Saroltával, de valahogy nem voltam elég meggyőző számára, nem alakult ki a bizalom. Így elvetettem az előadás tervét, de a téma velem maradt.”

Érdeklődése a terv félretételével sem múlt el: egy nyaralásán is Kodályról olvasott.

„Emlékszem, amikor rengeteget dolgoztam és végre eljutottam nyaralni, a tengerpartra is vittem magammal Bónis Ferenc Így láttuk Kodályt című könyvét olvasni. Nemrég megtaláltam a kötetet, tele van az egykori jegyzeteimmel. Úgy látszik, mindennek eljön a maga ideje.”

A Kodály – Hegyi éjszakák történetének középpontjában a zeneszerző két meghatározó szerelmi kapcsolata áll. A darab a magánélet fordulópontjain keresztül is megmutatja, hogyan kapcsolódott össze Kodály életében a személyes veszteség és az alkotás.

„A darab alapját két emberi tartópillér adja: a két szerelem. A Sándor Emmával leélt negyvennyolc év és a Péczely Saroltával töltött későbbi időszak. És köztük az az egy év depresszió, ami után Kodály még egyszer, utoljára életre kelt és alkotott.”

Gálffi szerint az előadás kérdései túlmutatnak egyetlen ember életútján: a zene helyéről és Kodály máig ható elképzeléseiről is szólnak.

„Kodály egy boldog, éneklő országot szeretett volna. A zene ugyanis nem luxus. A zene az egy olyan dolog, ami nélkül nem egész a lélek.”

A színművész azt is felvetette, mennyire sikerült megőrizni és továbbvinni ezt az örökséget.

„Persze az a kérdés is ott húzódik az előadás mögött, hogy hová lett mindaz, amit ő megálmodott? Hogy miért van az, hogy külföldön ma talán jobban ismerik és becsülik a módszerét, mint itthon.”

A személyes történet mellett Kodály közéleti helyzete is része a darabnak. Gálffi elmondása szerint megjelenik a zeneszerző Tanácsköztársaság utáni politikai meghurcoltatása, valamint az is, „hogy mennyire hajlíthatatlanul viszonyult a hatalomhoz”.

Az érett Kodály megformálása jelentős fizikai feladatot is adott a színésznek. Amikor igent mondott a felkérésre, még nem tudhatta pontosan, mekkora szerep vár rá.

„Amikor elfogadtam a felkérést, még nem volt kész a szövegkönyv. Aztán kiderült, hogy a Kovács ikrek egy hatalmas szerepet írtak nekem, szinte végig jelen vagyok. Térdműtét után, ebben a korban napi kétszer próbálni óriási fizikai terhelés volt.”

A folyamatos színpadi jelenlét kapcsán egy operaénekesi megjegyzést is felidézett:

„Ahogy Birgit Nilsson mondta Izolda szerepéről: a teljesítéshez elsősorban »egy pár nagyon jó cipő« kell, hiszen végig állni kell a színpadon. Tartás, koncentráció, fegyelem kell hozzá.”

A kecskeméti előadást Kovács Lehel, a színház igazgatóhelyettese és művészeti vezetője rendezte, aki korábban Gálffi növendéke volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A közös munkában most egykori tanítványa elképzeléseire bízza magát.

„Nagyon örülök, hogy ebben a pozícióban van. Hihetetlen energiái vannak, én pedig mindent megcsinálok a színpadon, amit kér, mert azért vállaltam el ezt a feladatot, hogy az ő vízióját szolgáljam. De az egész társulat keményen és alázattal dolgozik ezen a különleges produkción minden egyes előadás alkalmával.”

Forrás: Pesti Műsor, 2026. november 11., 8. oldal.