Gyerekszereplőket keres a Szegedi Pinceszínház

A Szegedi Pinceszínház gyerekszereplők jelentkezését várja. Szabó Magda: Abigél című művének ifjúsági bemutatójára keres a teátrum lányokat és fiúkat a 13–16 éves korosztályból.

“Immár hagyomány, hogy minden évben nyáron egy régi magyar ifjúsági regényt adaptálunk színpadra. Ennek az időpontja az idei évben – az ismert helyzetre való tekintettel – átkerül koraőszre. A hagyományunkat nem szeretnénk megszakítani, így, ha a helyzet lehetőséget teremt, hogy színpadra állíthassuk a darabot, akkor minden óvintézkedés betartása mellett szeptemberben szeretnénk ezt megtenni” – fogalmazott Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház igazgatója.

Ehhez kapcsolódóan felhívást is tett a szegedi színház, amelyben olyan környékbeli fiatalok jelentkezését várja a 13–16 éves korosztályból, akik szívesen kipróbálnák magukat színpadon.

Ehhez nem kell mást tenni, mint egy egyszerű telefonos videófelvételen elküldeni egy szabadon választott vers vagy próza (részlet) valamint egy (bármilyen) dal előadását.

Egy rövid bemutatkozás kíséretében a titkarsag.pincesz@invitel.hu e-mail címre várják a jelentkezéseket 2020. június 1. és július 15-e között. (További részletek kérhetők a fenti e-mail címen.)

Fotó: Szegedma.hu