Színház Online
SZFEHegyi BarbaraTünet Együttes
  • 2026. november 22., vasárnap
    Alessandra Ferri

    „Az öregedés a szabadság egyik formája” – Alessandra Ferri táncművész a bécsi évekről

    2026. november 22., vasárnap 09:16

    Alessandra Ferri első évadában a Bécsi Állami Balett minden előadására elfogytak a jegyek. A Royal Ballet egykori vezető táncosa a Corriere della Sera Sette című hetilapjának arról mesélt, mit adna tovább a fiatal táncosoknak, miért az üres színház hiányzik neki a legjobban, és hogyan tért vissza ötvenévesen úgy, hogy már nem akarta felülmúlni egykori önmagát.

    Mit ad tovább Alessandra Ferri a bécsi táncosoknak?

    Alessandra Ferri 2025 szeptemberében vette át a Bécsi Állami Balett vezetését. Arra számított, hogy hónapokba telik, mire összecsiszolódik a társulattal, de a táncosok kezdettől fogva nyitottak voltak arra, amit át akart adni nekik. A Bécsi Állami Operaházban Fiamma Tinellinek adott interjújában azt mondta, szívesen mesél arról, mit várt Kenneth MacMillan egy-egy részletben, vagy milyen tekintetet keresett Roland Petit. Nem a saját értelmezését akarja ráerőltetni a táncosokra, hanem abban segít nekik, hogy megtalálják a magukét.

    Ferri tizenkilenc évesen már a londoni Royal Ballet vezető táncosa volt. 1985-ben Mihail Barisnyikov hívta a New York-i American Ballet Theatre-hez. Nagy szigorral dolgozott, és Ferri tőle tanulta meg, hogy tánc közben ne kívülről figyelje önmagát, hanem maradjon benne a mozdulatban. Ma éppen ezt félti attól, hogy a fiatal táncosok a próbateremben is felállítják a telefonjukat, hogy videót készítsenek magukról a közösségi médiára.

    Bécsben az évad egyik bemutatója John Neumeier Nijinsky című balettje volt. A produkció október 20-án került színre. Ferri szerint a darab aligha lehetne időszerűbb, mert a háború poklát is megmutatja.

    Nem a taps hiányzik, hanem az üres színház

    Amikor arról kérdezték, mi hiányzik leginkább a táncoséletből, Ferri nem a közönséget vagy a tapsot említette. Egyik utolsó fellépése előtt órákkal kisétált a Buenos Aires-i Teatro Colón színpadára. Egy technikus észrevette, felkapcsolta az összes lámpát, ő pedig elsírta magát. Az üres színházban, mondja, az ember egyedül marad a tehetségével, a kétségeivel és a sebezhetőségével. A félelem nála sem múlt el, de mint fogalmazott, „a vágy minden félelmet legyőz”.

    Ötvenévesen tért vissza a színpadra

    Ferri a visszavonulása után ötvenévesen tért vissza a színpadra. Már tudta, hogy nem kell felülmúlnia azt a táncost, aki korábban volt. Ha egy ugrás már nem ment, más mozdulatot keresett. „Az életet a jelenben kell eltáncolni” – mondta. Az öregedést azért éli meg szabadságként, mert ma nyugodtabb, és könnyebben vállalja, aki valójában. A spicccipőitől már megvált, de tréfásan hozzátette, hogy ki tudja, hetvenévesen talán megint visszatér.

    Harminc New Yorkban töltött év után Bécsben öt percre lakik a színháztól, és biciklivel jár dolgozni. Azt mondja, most először érzi úgy, hogy egyedül is elégedett. A milánói Scalához ugyanakkor továbbra is erősen kötődik. Korábban már megkeresték, hogy vezesse a balettegyüttest, de akkor más kötelezettségei voltak. Ha a bécsi időszak után újra felkérnék, megfelelő feltételek mellett elgondolkodna rajta. A Scala, mondja, ma is a szíve színháza.

    A cikk a Gramilano szemléje és a Bécsi Állami Operaház életrajza alapján készült.