Háy János nevével nem csupán az olvasni szeretők találkozhatnak, hanem a zenét és festészetet kedvelők is. Bár nem tartja magát képzőművésznek, elárulta, miért érdemes mielőbb megvásárolni a képeit. Legutóbbi regénye, a Mamikám nagy port kavart, erről is mesélt az író az ART7-nek.

A teljes interjú ITT érhető el.

Annak kapcsán, hogy magyarból kimondottan rossz jegyei voltak a gimnáziumban, Háy János elárulta:

„Egész kicsi voltam, tízéves, amikor elkezdtem írni. Nem gondoltam, hogy író leszek, akkor épp régész szerettem volna lenni, meg híres popzenész. A régészet elmaradt, a zenébe belebuktam, úgyhogy maradt az írás. Soha nem gondoltam, hogy írásból fogok élni, és az életem nagy részében nem is így volt. Amúgy a gimnáziumi rossz jegyek, intők és figyelmeztetések végül teljesen összetörték az öntudatomat. Sajnos egy kamasz bármennyire is azt gondolja, hogy nagyon jófej, a felnőttek tönkre tudják tenni. Velem ez volt. Az első lépés, amit meg kellett tennem gimi után, hogy összevakarjam magam, hogy megképezzem újra az akaratot magamban, mert öntudat nélkül nem tudsz leírni egyetlen mondatot sem. Nagyon nehezen sikerült. Néhány évig kallódtam, de akkor is volt egy lány, aki szeretett, s mindig támpont volt az életemben, hogy miatta végképp nem szabad tönkremenni. És ez többet ért, mint a pszichiátria. Csak B tervem volt. Az írás, mint életforma nekem nem játszott. Családot akartam, gyerekeket. És az élet még az írásnál is fontosabb. Szóval polgári foglalkozásokban gondolkodtam, bár mindig írónak tartottam magam, akkor is, amikor keveset vagy épp semmit sem írtam.”

A kérdésre, voltak-e meghatározó szereplői eddigi életének, mint egy jó tanár, igazi mentor, elárulta:

„Azt hiszem, mindenki életében vannak olyan emberek, akikre figyelnie kell. Tanárok, rokonok, barátok, ismerősök. Mindig elhangzanak azok a mondatok, amikre érdemes odafigyelni. Néha látszólag jelentéktelen mondatok is el tudnak valamit érni az embernél, mert betalálnak. Egyszer egy ember mondta nekem, még fiatal voltam, sőt, fiatal író, hogy nincs olyan, hogy majd megírom. Vagy megírom akkor, amikor meg kell, vagy elvész az az akarat, ami ahhoz a megírandó tárgyhoz kötődött. Majdnem érdektelen mondat volt, nekem mégis nagyon fontos. Tudatosult bennem, hogy amit akarok, azt az akarat idejében kell megtennem, mert nem lehet elodázni. A másik időben más dolga van az embernek.”

Arról si beszélt, ritka, hogy egy író közben egyéb művészeti ágakban is otthonra lejen, mint a zenében, a festészetben: „Azért a más művészeti ágakban csak vendég vagyok. A zenéről már régen letettem, bár volt idő, amikor nagyon komolyan gondoltam, s azt hiszem, van bennem fogékonyság a zenére, de ma már csak amatőr házizenész vagyok, s persze ezen a szinten elég sikeres. Festeni mindig szoktam, nem tartom magam képzőművésznek, a képeim szorosan kötődnek ahhoz a gondolkodáshoz, amit íróként is képviselek. Bizonyos tekintetben nevezhetném a képeimet képverseknek is, hiszen majd mindegyik valamilyen történetet bont ki. Szerintem jó képek, szóval bátran biztatom a gyűjtőket, hogy most még olcsón lehet tőlem vásárolni, mert ha meghalok, akkor csak a milliárdosok tudják majd megfizetni.”

A teljes interjú ITT érhető el.