80 éves korában meghalt Csomós Mari színművész, a Radnóti Színház tagja és a nemzet színésze – közölte Facebook-oldalán a Radnóti Színház.
„Megrendülve és fájó szívvel tudatjuk, hogy Csomós Mari, a Radnóti Színház tagja és a Nemzet színésze ma csendben, hosszú betegség után elhunyt.Ma este Futótűz van. Hát… ezt a napot választotta a távozásra. Ebben az előadásban lépett utoljára színpadra a nagymama, Nazira szerepében. Ma mindannyian máshogy játszunk majd, ott leszel velünk nehéz szívünkben a színpadon, és ott maradsz a lelkünkben örökre. Született művész és színésznő volt, még nem tudjuk, mit kezdünk e tátongó hiánnyal. Szeretett társulata most csak csendesen búcsúzik tőle, vigaszul a te mondataidat idézzük” – áll a színház bejegyzésében.
Csomós Mari Vajdácskán, egy Sárospatak melletti kis bodrogközi faluban, négygyermekes családban született. Katonatiszt apját többször áthelyezték, ezért sok helyen járt iskolába, Szerencstől kezdve Sátoraljaújhelyen, Nyíregyházán át Ráckevéig. Az érettségi után rögtön felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1965-ben végzett.
A veszprémi Petőfi Színházban kezdte pályafutását zenés-táncos szerepekkel, onnan 1968-ban a kecskeméti Katona József Színházba hívták. 1971-ben a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, ahol a Székely Gábor igazgató-főrendező által színre állított produkciók országos hírnévre tettek szert. Csomós Mari drámai tehetsége ekkor bontakozott ki olyan nagy formátumú főszerepekben, mint G. B. Shaw Szent Johannája, García Lorca Yermája, Shakespeare Makrancos hölgye vagy Csehov Három nővérének Másája.
Amikor Székely Gábor 1978-ban a budapesti Nemzeti Színház művészeti vezetője lett, Csomós Mari vele együtt ment a fővárosba. Az ország első színházában Székely Gábor és a Kaposvárról érkező Zsámbéki Gábor rendezői szemléletével, módszerével valóságos színházi forradalmat indított el.
A színésznő útja 1983-ban a politikai-szakmai okokból a Nemzetit otthagyó rendezőpárossal az újonnan létrejött Katona József Színházba vezetett. Itt az elkövetkező években olyan kiváló társulatban játszhatott, amely sikert sikerre halmozott, és külföldön is népszerű lett.
Csomós Mari pályáján meghatározónak bizonyult a Katonában töltött tíz év, emlékezetes alakítása volt Nemesváraljai Gyarmaky Róza Füst Milán Boldogtalanok című drámájában, a lecsúszott Anya Spiró György Csirkefej című darabjában, Násztya Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Gertrúd királyné Shakespeare Hamletjében.
1994-ben újra színházalapításba kapcsolódott be, Székely Gábort követve csatlakozott az Új Színház társulatához. Itt Gothár Péter és Novák Eszter rendezésében hálás főszerepeket alakított: Lorca Vérnászában az Anya, Vörösmarty Csongor és Tündéjében Mirigy, Szép Ernő Patikájában a Postamesterné, Csehov Ivanovjában Zinaida Szavisna, Brecht Koldusoperájában Kocsma Jenny lehetett.
Három évvel később, amikor Székely Gábornak távoznia kellett az Új Színház éléről, a Bálint András által vezetett Radnóti Színházba szerződött, ahol ma is játszik. Itt is nagy hatású főszerepek következtek Valló Péter, Jordán Tamás, Zsótér Sándor és mások rendezésében: Martha (Albee: Nem félünk a farkastól), Gurmizsszkaja (Osztrovszkij: Erdő), Füst Milán Máli néni című darabjának címszerepe, öregasszony (McDonagh: A kripli), Bertha Manson (Brontë-Zsótér: Jane Eyre).
Játszotta Verát Térey János Protokoll, Dobozocskát Gogol Holt lelkek és Juliane Tesmant Ibsen Hedda Gabler című darabjában, Kent grófot a Lear királyban, idén Anders Thomas Jensen Ádám almái és Wajdi Mouawad Futótűz című darabjában lép színpadra. A Radnótin kívül a Rózsavölgyi Szalonban és az Örkény Színházban is vállalt szerepet az elmúlt években.ó
A színpad mellett a film sem volt idegen tőle, szerepelt egyebek között az első Jancsó-filmekben, Rényi Tamás Makrájában, a 141 perc a befejezetlen mondatból című alkotásban, a Jadviga párnájában, az Egyszer élünkben, a Presszóban és az Apacsok filmváltozatában. Legutóbb az Egy szerelem gasztronómiája című zenés vígjátékban láthattuk.
Számtalan tévéfilmben alakította a legkülönbözőbb sorsú nőalakokat, ilyen volt a Tóték, a Cserepes Margit házassága és a Nyolc évszak. A több mint száz színpadi szerep, több tucatnyi játék- és tévéfilmszerep mellett számtalan vers is szerepel repertoárjában.
Művészi teljesítményének elismeréseként a Jászai Mari-díjat 1973-ban, az érdemes művész címet 1978-ban kapta meg, 1996-ban a Kossuth-díjat vehette át „nagy lélektani hitelességgel megformált alakításaiért”. Többször ítélték neki a legjobb női alakításért a színikritikusok díját, 1975-ben a Fábri Zoltán által rendezett 141 perc… női főszerepéért a filmkritikusok díjával tüntették ki.
1999-ben a Halhatatlanok társulatának örökös tagjává választották, 2014-ben Prima Primissima díjat, 2016-ban Hazám-díjat kapott. 2017-ben a nemzet színészévé választották, ugyanabban az évben a színikritikusok legjobb női mellékszereplőnek járó díját is elnyerte Dosztojevszkij A játékos című darabjában nyújtott alakításáért.