Nyolcvan vödör levegő – A Tháliába érkezik Lezsák Sándor tragikomédiája

A budapesti Márai Színház és a Veszprémi Petőfi Színház együttműködve színpadra vitték Lezsák Sándor művét, a Nyolcvan vödör levegő című tragikus komédiát. Az előadást a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínben mutatták be 2022. október 8-án, most pedig egy előadás erejéig, január 25-én, a Thália Színházban lesz látható.

A drámát Lezsák Sándor 1982-ben, egy évvel a Békebeli éjszaka című első verskötetének megjelenése előtt írta, majd 1985 februárjában jelent meg a Színház című folyóirat drámamellékleteként. 
Ősbemutatója 1989-ben hatalmas sikert aratott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.

A darab rendezője Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, valamit az Öregember szerepében is Őt láthatjuk, az Öregasszony szerepében Módri Györgyiszínművésznő kápráztat el minket.

A szerző elmondta: „A nyolcvanas évek elején született a darab egy éjszaka alatt. Maga az ötlet egy túlélőcsomaggal kezdődött, mely segítséget nyújthat az embereknek egy háború és különféle előre nem látható események bekövetkezése esetén. Ahogy nézegettem ezeket a csomagokat az jutott eszembe, hogy lent az alföldi tanyavilágban, ahol élek, sokat gyakorolták háborúk idején, hogy hogyan lehet túlélni azt, hogyan lehet elrejtőzni, elrejteni az asszonyokat, leányokat… különféle történetek voltak előttem, melyek bennem dolgoztak és igazából ennek köszönhetően született meg a darab.” – emlékezett vissza a mű szerzője. 

Az író úgy fogalmazott a darab cselekményéről: „egy ezermester öregember a kútban megteremt egy olyan bunkert, óvóhelyet magának és a feleségének, melyet az évtizedek alatt történelmi és egyéb ismereteinek köszönhetően alkalmassá válik egy atomháború túléléséhez is, majd az egész bonyodalom egy veszekedéssel kezdődik igazából.” Azt is hozzátette, bár ez a mű a nyolcvanas években íródott, mégis aktualitását éli ebben a nagy zavarban, ami a mai világot jellemzi.

„A túlélés technikáját is meg kellene tanulni. Fel kell készülnünk a jó változatra, de kell készülnünk a rossz változatra is. Mindenkiben előjön a gondolat, hogy hogyan tovább, aztán próbáljuk ezt a gondolatot eltávolítani magunktól, és végül sikerülni fog megoldani mindent. Talán segít majd ez a tragikomédia feldolgozni magunkban ezt a gondolatot, féltést, aggodalmat.”

Oberfrank Pál szerint: “Ez egy jól megírt, nagyszerű és mellbevágó mű, egyre erősebb a valóságtartalma. Most különösen nagy szükség van arra, hogy társulatban létezzünk, egymásba kapaszkodjunk, elfogadjuk, tiszteljük a másikat.” Azt is hozzátette: „Semmit nem szabad idézőjelbe tenni, elviccelni, nagyon reálisan és őszintén kell a közönség elé vinni. Attól lesz egészen hajmeresztő, ha meggyőződésből fakad.” Azt is elmondta, hogy ezekben a vészterhes időkben segítheti utunkat egy ilyen előadás, hogy feldolgozzuk, szembesüljünk, tükörbe nézzünk és ki-ki megtalálja önmaga felelősségét, helyét. „Helyt kell állni és megcsinálni mindenkinek a maga küldetését, maga dolgát, és ha ez hiteles és őszinte, akkor hibázni nem lehet.”

FŐVÁROSI BEMUTATÓ: 

2023. január 25. 19.00 óra 
THÁLIA SZÍNHÁZ TÉLIKERT