Galambos ErzsiBalázsovits LajosLovas RoziBata ÉvaWunderlich József
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 5., vasárnap
    banner_bigBanner3

    Online a Zenthe Ferenc Színház – Koltai Róberttel is látható beszélgetés

    2021. január 12., kedd 09:06

    Folytatódik a Kedvenc színészeink sorozat: kedden Koltai Róberttel beszélget Susán Ferenc, a színház rendezője, majd a következő két keddi napon Erdélyi Gáborral és Rácz Jánossal ismerkedhet meg a közönség.

    Újdonság lesz a Nemzet színészei Salgótarjánban című sorozat, amelyben vasárnaponként a Bodrogi Gyulával, Molnár Piroskával és Haumann Péterrel készült beszélgetést tekinthetik meg januárban a nézők. Ismét kedveskedik a színház a gyerekeknek: 23-án délelőtt a Lúdas Matyi című mesejátékot nézhetik meg a legkisebbek.

    A péntek és a szombat továbbra is a színházi előadások estéje lesz. Bemutatják mások mellett a Black Comedy című bohózatot, a Kakuk Marci című kétfelvonásos „bohóságot” és A kör négyszögesítése című vígjátékot is. Január 23-án a korábbi évek újévi koncertjeiből összeállított műsort láthatnak az érdeklődők.

    Az előadások díjmentesen elérhetőek a Zenthe Ferenc Színház YouTube-csatornáján, a linkek megtalálhatóak a színház Facebook- és Instagram-felületén, valamint a Zenthe Színház weboldalon.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka