Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Új online vetítésekkel jelentkezik Pintér Béla és Társulata

    2021. március 24., szerda 15:09

    A novemberi bezárás óta a Pintér Béla és Társulata három előadását tette már elérhetővé az online térben két, már repertoárról lekerült (Szívszakadtig, BÁRKIBÁRMIKOR) valamint egy nagyon ritkán játszott előadást (Kórház-Bakony) láthatott a több mint 8000 érdeklődő.

    Ezek az előadások a társulat archívumából kerültek ki, most azonban két olyan előadást láthatnak a nézők, melyek felvételeire az elmúlt hetekben került sor, már kifejezetten azzal a céllal, hogy online platformon legyenek elérhetők. 

    „Fennállásunk óta ez a legnehezebb időszak. Nincs jelen, csak múlt és jövő. Találkozás helyett időutazás, visszatekintés az újjászületésre várva. A Jubileumi Beszélgetéseket aktualizáljuk, a Népi Rablétet újravesszük: húsz évvel ezelőtti mozdulatok, testemlékezet, lélekfiatalítás. A két előadás egymás után, egy egyszeri és megismételhetetlen élmény a hagyományosabb, klasszikusabb előadások gazdagkínálatában” – mondja Enyedi Éva színész-dramaturg.

    Jubileumi beszélgetések / Pintér Béla és Társulata / Fotó: Mészáros Csaba

    Március 28-án és 31-én a társulat legelső előadása, a Népi Rablét lesz látható. Az első vetítési időpont nem véletlen, a társulat a március 27-i Színházi Világnap másnapjára időzítette ezt az igen különleges, a magyar színháztörténet szempontjából is meghatározó, emblematikus előadást.

    Jubileumi beszélgetések / Pintér Béla és Társulata / Fotó: Mészáros Csaba

    Ezt a darabot több mint 10 éve nem játszották közönség előtt, így igazi csemege lehet azok számára, akik később kezdték el követni a társulatot, de néhány újdonság is került az előadásba. Címe, a Népi Rablét, Pintér Béla nevének anagrammája, játékos öndefinícióként is értelmezhető. Az előadást 1998-ban mutatták be a Szkénében, sok éven át volt repertoáron, az 1999/2000-es évadban elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb alternatív előadás kategóriában, valamint az 5. Alternatív Szemle fődíját, de még évekkel később is a legjobb előadásnak választották a Vidor Fesztiválon és számos nemzetközi elismerést is kapott. 

    Jubileumi beszélgetések / Pintér Béla és Társulata / Fotó: Mészáros Csaba

    Az előadás alapvetően a magyar néptánc elemeiből felépülő tánc, valamint a konkrét eseményeket, történetfoszlányokat megjelenítő fizikai színház határán mozog. Ez az első alkotás, részben a közösségi munkamódszernek köszönhetően, alapvetően különbözik a többitől. A közösségi munka nem improvizációt, inkább közös szerkesztést jelentett, a résztvevők által felkínált konkrét mondatokból, mozdulatokból, gesztusokból való választás Pintér kezében volt, de nagyobb hangsúlyt kapott a közös munka, mint a későbbiek során.

    Népi rablét / Pintér Béla és Társulata / Fotó: Mészáros Csaba

    Enyedi Éva, a társulat alapító tagja, színésznője és dramaturgja így összegezte a darabot: „A Népi Rablét egy vidéki lakodalom három napja összesűrítve alig egy órába.Kíméletlen szembesítés, látlelet kommentár nélkül, »egy levegőre«. Avagy hogyan spóroljuk meg több liter alkohol és számtalan doboz cigaretta árát. (Az esetlegesházasulási szándékról való lemondás hasznáról nem is beszélve.) Tisztító szertartás,mely nyolc napon túl gyógyuló belső sérüléseket okozhat. Ez volt a kezdet – PintérBéla színész-rendező és társulata. Totális színház hagyományos értelemben vettdrámaszöveg nélkül.”

    Népi rablét / Pintér Béla és Társulata / Fotó: Mészáros Csaba

    A március elején rögzített előadás szereposztása szinte teljesen megegyezik az ősbemutatóéval   a felvétel erejéig újra csatlakozott a csapathoz Péterfy Bori, Deák Tamás helyett Gombai Szabolcs ugrott be, aki korábban néptánc tanárként segítette a társulat munkáját. Az előadás szereplői: Bencze Sándor Qpa, Csatári Éva, Gombai Szabolcs, Enyedi Éva, Nagy-Abonyi Sarolta, Péterfy Bori, Pintér Béla és Thuróczy Szabolcs.

    Április 11-én és 20-án a Jubileumi Beszélgetések című előadást tűzi online műsorára a társulat. Az előadást két évvel ezelőtt mutatták be a Fészek Művészklubban a társulat húsz éves jubileuma alkalmából. Ez az online vetítés egyben az előadás búcsúja is, lekerül a repertoárról, így ezt már csak ebben a formában láthatja a nagyérdemű. 

    A Jubileumi Beszélgetések sok ponton idézi meg a Népi Rablétet, de rengeteg utalás van benne a társulat többi előadására is, avagy ahogy Enyedi Éva fogalmazott  „Húsz évvel később a Jubileumi Beszélgetésekben megidéztük a kezdetet. Születésnapi ajándékunk nézőinknek és magunknak: szembesülés a múlttal, közös traumafeldolgozás a feloldozás reményével, drámán kívüli dráma.”

    Népi rablét / Pintér Béla és Társulata / Fotó: Mészáros Csaba

    Pintér Béla egy nemrég közzétett videóüzenetben elmondta, hogy eredetileg csak egy évadon keresztül szerették volna műsoron tartani, de annyira megszerette az előadást, hogy végül két évig játszották, és azt reméli, hogy az online tér lehetőséget biztosít arra, hogy minél többen láthassák még ezt az előadást, utoljára. A darabot egy kicsit felfrissítették, új aktuálpolitikai és „járványügyi” motívumok is kerültek a közelmúltban rögzített verzióba. Az előadás szereplői: Bencze Sándor Qpa, Enyedi Éva, Friedenthal Zoltán, Kéménczy Antal, Pintér Béla, Roszik Hella, Stefanovics Angéla, Szabó Zoltán, Terhes Sándor és Thuróczy Szabolcs, írta és rendezte: Pintér Béla. 

    A társulat abban bízik, hogy a két különleges vetítésből befolyó jegybevételből tudják majd fedezni az elkövetkezendő hónapok működését, és továbbra is tudják biztosítani munkatársaik megélhetését, ahogy azt a korábbi hónapokban is tették, nagyrészt közönségüknek köszönhetően. 

    Online jegyvásárlás: https://online-pbest.jegy.hu/

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram