Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 15., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Reklámügynökség előcsarnokában játszik a PopUp Produkció

    2021. augusztus 27., péntek 06:00

    A rendhagyó színterekben felbukkanó PopUp Produkció Egykutya című darabjának mostantól az ACG ad otthont. Az előadást Bakonyi Alexa, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly főszereplésével háromszor lehet megtekinteni augusztus végén az ügynökség irodaházában.

    A PopUp Produkció 2017-ben indult azzal a céllal, hogy a hagyományos keretekből kilépve – ahogy ők fogalmaznak – „trend szetter, digitálisdetox” programot kínáljanak az érdeklődőknek.

    Szeretnék elérhetővé tenni a színházi élményt mindenki számára, és olyan helyekre és terekbe is be akarják azt vinni, ahol korábban nem volt jelen. Állandó előadásaikon felül olykor egyszerűen csak felbukkannak valahol, hogy „rendszer- és térfüggetlen” színházat csináljanak. 

    „A PopUp Produkció egy izgalmas, projektalapú kezdeményezés, folyamatosan mozgásban van, hiszen nincs sem fix helyszíne, sem állandó társulata. A mobilitás és a diverzitás jegyében találkozni szeretnénk mindazokkal, akik nem ‘életvitelszerűen’ színházba járók. Szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni az élményt, egyfajta lelki átmozgató edzés keretein belül használni a tereket és energiákat, és kihozni a fényre, illetve megmutatni a modern színházat” – mondta Bakonyi Alexa színésznő, a PopUp Produkció alapítója. 

    „Közben egy nagyon fontos kultúratámogatási formára is szeretnénk felhívni a figyelmet: a téradás – amit jelen esetben az ACG Reklámügynökség biztosít – önmagában óriási segítség” – tette hozzá.

    A PopUp Produkció a Nyáry Krisztián munkái alapján készült Így viszik át című előadással debütált, azóta pedig a legkülönfélébb helyszíneken fordultak meg: egyebek között etűdöket vittek a City Matiné napközbeni bulisorozatába, Showroom színházat csináltak az Annadaubnernek, és csatlakoztak a Margó Fesztivál éjszakai programjaihoz. Most azonban új fejezet kezdődik a társulat és az ACG életében is, hiszen augusztus végétől a reklámügynökség földszinti tere ad otthont a produkció legnépszerűbb előadásának. 

    Az együttműködés kezdeteként a PopUp Produkció a Varga Lóránt jegyezte Egykutya című darabot adja elő egy nyárzáró-évadnyitó, három estés minisorozat keretein belül. Ezzel az ACG most először lesz az a nappali, ahol négy, harmincas évei elején járó fiatal – az Egykutya karakterei – viszontlátja egymást, nyolc évvel azután, hogy kiköltöztek a közös, régi titkokkal és feszültséggel teli kollégiumi szobából. 

    A PopUp produkció az ősz folyamán további előadásokkal készül az ACG-ben, amelyet 2017-ben az év irodájának választottak. Az ügynökség – melynek belső tereit fiatal alkotók munkái díszítik –, a kezdetek óta támogatja a kortárs művészetet, legyen szó dizájnról, divatról, és mostantól már a színházi életről. 

    Az előadást három alkalommal, augusztus 30-31-én, valamint szeptember 1-jén tekinthetik meg az érdeklődők 20:00-tól. Jegyek kizárólag a Cooltix online jegyrendszerében vásárolhatók meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram