gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Szombaton 9-től 5-ig! – Náray Erikával lesz látható a József Attila Színházban

    2020. szeptember 17., csütörtök 14:29

    Az alábbiakban a József Attila Színház közleményét olvashatják, melyből az is kiderül, ki veszi át ideiglenesen a premier napján a koronavírussal érintett művész, Polyák Lilla szerepét.

    A József Attila Színház közleménye:

    Tisztelt Nézőink!

    A 9-től 5-ig produkciónk bemutatója, a főpróbahét utolsó napjaiban, március 21-én, a vírushelyzet miatt meghiúsult. A már kész előadás premierjének új időpontját szeptember 19-re tűztük ki. Polyák Lilla augusztus 28. óta nem járt színházunkban, így betegsége NEM ÉRINTI színházunk mindennapjait; de az előadást nem tudja vállalni. A premieren és a szeptemberi előadásokon Szente Vajk és a József Attila Színház vezetésének döntése értelmében Violet szerepét Auksz Éva veszi át, Roz Keith pedig Náray Erika lesz. Várjuk Önöket szeretettel!

    József Attila Színház

    Ajánló az előadás elé:

    Márciusban Budapestre is megérkezik a Broadway és a West End után a 9-től 5-ig című musical. Patricia Resnick és Dolly Parton igazán megmondja a véleményét a férfiakról. Franklin Hart, azaz Zöld Csaba pökhendi, nagyképű és alázza a nőket… naná,ha egy férfi a főnök! De csak, míg titkárnői fel nem lázadnak…Polyák Lilla, Szinetár Dóra és Korponay Zsófi 2020. március 21-től estéről estére bosszút esküsznek a női nem védelmében a József Attila Színházban. Az előadás Szente Vajk rendezésében lesz látható!

    Jegyárak és jegyvásárlás itt!ú

    További információ az előadásról ide kattintva.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram