gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Szorítsd meg kezem  – Egri Mártával és Péter Katával készül a Gólem Színház új előadása

    2023. március 15., szerda 11:41

    Egri Márta és Péter Kata szereplésével készül a Szorítsd meg kezem című előadás, amelyet Marianna D. Birnbaum Mici forgatókönyve és Apu című elbeszéléseiből adaptált színpadra Borgula András.

    Anyu, szorítsd meg a kezem, ha hallod, amit mondok – ismételgeti egy kétségbeesett nő egy kórteremben, kómában fekvő édesanyja ágya mellett. Anyu nem válaszol, pedig talán nem öntudatlan, talán meg tudná szorítani a kezét, hiszen hallja, amit mond – csak úgy dönt, hogy nem teszi. Ők ketten sosem tudtak kommunikálni egymással, miért pont most kezdenék el?

    Valahol, valamikor márpedig el kell kezdeni. Mici, a magyar-zsidó asszony, és Daisy, a lánya, aki eddigre már ízig-vérig amerikai, beszélgetni kezdenek. A lány nem tudja, hogy az anya mindent hall, az anya nem tudja, hogy a lány korábban mit hallott. Most, az öntudatlanságban, a halál küszöbén, végre megpróbálnak egymásra figyelni. Vajon igaz a mondás, hogy sosem késő?

    Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész, aki évtizedekig a kortárs magyar irodalom nagyköveteként tevékenykedett az Egyesült Államokban, egyszer csak úgy döntött, megírja a szülei történetét. Hogyan bántak édesanyjával az országok, az évtizedek, az emberek. Hogyan bánt vele a férje, és hogyan bánt vele ő maga.

    Ez egy igaz történet. De nem csak az ő igaz története. Számtalan 20. századi anya és lánya története, akik nem tudtak meglenni egymással, de nem akartak meglenni egymás nélkül.

    Történet egy anyáról és egy anya lányáról, történet az átveszekedett évtizedekről, történet arról, hogyan hagyja el egy ország a polgárait, aztán a polgárai egy országot, történet egy egyszerűnek hitt emberi kapcsolatról, történet a múltról, történet a múlt férfijáról, férjről és apáról, történet a szeretetről, történet a történtekről.

    A Gólem Színház bemutatja: Szorítsd meg a kezem

    Játsszák: Egri Márta, Péter Kata
    Rendező: Borgula András

    Bemutató: 2023. március 31.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram