Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 11., szombat
    banner_bigBanner4

    Tarnóczi Jakab a Sufni-projektről: „A színház perspektíváját szerettük volna tágítani”

    2022. szeptember 11., vasárnap 08:17

    A Katona József Színház Sufni-projekt néven indított mentorprogramot a 2021/2022-es évadában. A kezdeményezés egyszerre látókörbővítés és vérfrissítés, két fiatal alkotó pályaművét eleveníti meg a Sufniban Zsámbéki Gábor vezényletével. A beérkező mintegy negyven pályaműből kiválasztott két előadásról és az alkotókról beszélgetezz Tarnóczi Jakabbal, a program ötletgazdájával az Index.

    Arról szólva, hol tart a mentorprogram folyamata, Tarnóczi Jakab elárulta:

    „A Sufni-projekt nyilvános része az év elején kezdődött, amikor kiírtuk a pályázatot. A pályaművek tavasszal beérkeztek, májusban pedig értesítettük a két nyertest. Júniusban kihirdettük a színészeknek az új évad részletes szereposztásait, ekkor véglegesedett a két produkció stábja is. Már csak a próbafolyamat van hátra. A társulat ebben aktívan részt vesz, a fiatal alkotók így számos iránymutatást kapnak, de mindenekelőtt Zsámbéki Gábor az, akinek a kezében összpontosul a mentori feladat. Decemberben debütál Bagossy Júlia projektje, a Médeia, áprilisban pedig Dohy Balázs pályaműve, A politikusok.”

    Tarnóczi Jakab rendező, Fotó: Kovács Attila / MTI

    A rendező azt is elmondta, mit lehet tudni a nyertes pályázókról és az előadásokról: „Két fontos kérdés volt: mit és miért akarnak megcsinálni a színházban. Az érveket mérlegeltük. Bagossy Júlia négy éve kezdett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) színházrendező szakán. A modellváltás után ő is, mint sokan mások, átmentette diplomáját egy külföldi egyetemre, tanulmányait is ott fejezi be. Nagyon fiatal alkotóról van szó, Euripidész híres tragédiája, a Médeia kortárs változatát viszi színre, a színészek improvizációi alapján tervezi újraírni. Az alapvetés egy igazán nagy európai mítosz, középpontban egy erős női alakkal, amit jelenkori környezetben szeretne elmesélni. Remélhetőleg ebből egy új magyar dráma születik, a főszerepet Pálos Hanna játssza.”

    „Dohy Balázs egy éve végzett dramaturgként Ludwingsburgban, szintén a Freeszfe diplomamentésének hála. Több sikeres rendezése volt az elmúlt években. Ő kifejezetten szövegközpontú drámai anyaggal foglalkozik. A politikusok egy kortárs német dráma, Wolfram Lotz írta, német nyelvterületen előszeretettel játsszák. Egy posztdramatikus szöveget igazán nehéz színpadra vinni, így ez egyszerre nagy kihívás és érdekes kísérlet. Mindkét tervezett előadásról elmondható, hogy kiemelten fontos bennük az újító és kísérletező kedv” – tette hozzá Tarnóczi, aki arról is beszélt, mit várnak a mentorprogramtól.

    „Azt szerettük volna, hogy fiatal alkotók kerüljenek a színház látószögébe. Ezáltal olyan művészekre is felfigyeltünk, akik bár nem kerültek ki győztesként a pályázaton, munkásságukra mégis érdemes a jövőben jobban odafigyelni. Abban reménykedünk, hogy a két produkció, a fiatal alkotókkal való közös munka a társulatra is frissítő hatással lesz. A színház perspektíváját szerettük volna tágítani” – szögezte le a Katona József Színház rendezője.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram