Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újra meghirdetik a STAFÉTA pályázatot!

    2021. október 8., péntek 09:56

    Budapest Főváros Önkormányzata hatodik alkalommal is meghirdeti a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkció létrehozására.

    Az eddigi évekhez hasonlóan, a FÜGE Egyesület lebonyolításában, nyílt pályázat formájában. A projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az önálló munkásságuk elején járó alkotók és alkotói csoportok számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.

    PÁLYÁZÓK KÖRE:

    Alkotóművészek/magánszemélyek vagy alkotói csoportok/együttesek, valamint a pályázat céljának megfelelő, már működő szervezetek. A pályázáshoz még nem, de nyertes pályamunka esetén a szerződés megkötéséhez szükség lesz lebonyolítói szervezeti háttérre.

    PÁLYÁZAT LEÍRÁSA:

    A pályázat a tervezett színpadi produkció szinopszisát, produkciós leírását, valamint annak létrehozási és továbbjátszási költségvetését, forgalmazási tervét tartalmazza az előre leegyeztetett befogadó helyszín és a forráshiány feltüntetésével.

    2022. március 1. – 2022. december 31. között megvalósuló új bemutatókra lehet pályázni.

    Az idei évben két pályázati kategóriát hirdetünk:

    1. kategória: azon alkotóművészek és művészeti formációk, akik nem több mint öt éve kezdték önálló alkotói munkásságukat a független előadó-művészeti területen; ezen pályázatok esetében nem szükséges önerőt felmutatni; a megpályázható maximális összeg projektenként 2.500.000 Ft.

    2. kategória: azon alkotóművészek és művészeti formációk, akik már rendelkeznek ugyan több éves referenciával, szakmai elismeréssel, de új színházi munkájuk megvalósítása jelenleg forráshiányos és anyagi támogatást igényel; ezen pályázók esetében aláírt befogadó nyilatkozat, valamint önerő/rendelkezésre álló forrás rendelkezésre állása feltétel; a megpályázható maximális összeg projektenként 3.000.000 Ft; ebben a kategóriában maximum két nyertes pályázatot hirdet a kuratórium.

    Jelen pályázatra azok az alkotók/alkotói formációk nem adhatnak be pályázatot, akik már háromszor nyertek a Staféta pályázaton.

    PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA:

    A pályázat elbírálása két fordulóban zajlik. A beérkezett pályázati anyagokat a FÜGE stábja ellenőrzi, és a formailag megfelelt anyagokat küldi tovább a felkért konzulensi kör 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram