Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    1,8 milliárdból készülhet el a pélyi Törőcsik Mari Ház

    2022. április 17., vasárnap 20:18

    Pélyről indult a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel is elismert, háromszoros Kossuth-díjas színésznő, Törőcsik Mari (1935-2021). Még életében döntött arról a kormány, hogy emlékházat hoz létre a településen. Azonban csak most határoztak arról, hogy nettó 1,8 milliárd forintból, a művésznő nagyapja, Kovács Sándor által építtetett helyi mozi teljes átépítésével, valamint a szomszédos telek átformálásával hozzák létre a Kovács Sándor-Törőcsik Mari Házat – vette észre az erre vonatkozó közbeszerzési dokumentumot az RTL.

    A terveket a kelenföldi pályaudvar egykori állomásépületének felújítását is végző EB Hungary Invest Kft. változtatja majd valósággá: az egykori mozinak – aminek székein ülve Törőcsik tizenöt éves koráig álmodozott arról, hogy egyszer ő kerülhet majd a vászonra – csak a négy fala marad meg, azok felhasználásával pedig egy

    U alaprajzú, emlékszobát, egy rendezvényekre alkalmas nagytermet, közösségi könyvtárat, illetve irodákat is magában foglaló közművelődési épületet hoznak majd létre. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram