eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd

    „Semmi mást nem akart, csak játszani!” – Latabár Kálmánra emlékezünk

    1970. január 11-én halt meg Latabár Kálmán, a legnagyobb magyar komikusok egyike. Hogy miben rejlett Latabár Kálmán vonzereje? Mi volt az a különleges plusz, amitől sikerült a mindenkori közönségét a kisujja köré csavarni? „Istenadta komikus fazonja volt, erről nem tehetett! Még semmit nem csinált, csak kijött a színpadra, és már nevettek rajta. Megállt, a nézőtér […]

    Újra útnak indul a musical villamos Szegeden

    Szilveszterkor debütált a szegedi Musical Villamos, mely január 31-én ismét ‘csillingel’. Ezúttal a Szépség és a Szörnyeteg és az Abigél fiatal művészeivel, Pacskó Dorkával és Cseh Dávid Péterrel találkozhatnak az érdeklődők. A műsor az ország bármely pontjáról megtekinthető. Az 50 perces ingyenes Facebook LIVE musical összeállítást most is az 1905-ben gyártott MWG retro villamosról közvetíti […]

    Káel Csaba: „Az SZFE körül több indulatot látok, mint amekkorák a valódi gondok”

    Interjút adott az Indexnek Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet (NFI) igazgatója, és a beszélgetés során szóba került a Színházi- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet is. A teljes interjú ITT olvasható. Sokan utálják a Covid-verte tavalyi évet. A kérdésre, milyennek látja a magyar film szempontjából, Káel Csaba elmondta: “A magyar mozgóképágazat szempontjából nagyon fontos év volt. […]

    Ő az „alany és az állítmány” – Fazekas Júlia festményreprodukciókkal jelentkezik

    Fazakas Júlia színésznőt is, mint a szakmabeliek legtöbbjét, szobafogságra ítélte a pandémia. Felismerve az online „erejét” egyedülálló átalakuló performanszba kezdett. Erről kérdezte az Index. A kérdésre, Fazakas Júlia színésznő vagy átalakulóművész, úgy felelt: “A színészet maga az átalakulás művészete. Megtalálni egy szerepet, hozzáalakulni, a bőrébe bújni, átélni, megélni hosszú folyamat, nehéz és izgalmas játék testtel, […]

    Upor László / Fotó: Szokodi Bea

    Upor László az SZFE épületeinek eladásáról: „60 éves tradíció süllyed el”

    Vidnyánszkyék eladják az SZFE épületeit – érkezett a hír vasárnap. Az egyetem volt rektorhelyettese a Hírklikknek nyilatkozva többek között elmondta: nem kizárt, hogy az Ódry színpad az egyházhoz kerül, de egyelőre képtelen értelmezni a történteket.  „Hivatalos jelzés, üzenet, értesítés nem érkezett az egyetemhez tartozó ingatlan(ok) eladásáról vagy ilyen szándékról. Épp ezért – bár a „modellváltás” […]

    Örkény István - Tóth Péter / Tóték - jelenet a színapdi előadásból / Fotó: Nagy Attila

    László Boldizsár főszereplésével egy Krúdy- és egy Örkény-mű operaváltozata is látható online

    A 20. századi magyar irodalom két fontos szerzőjének – Krúdy Gyula és Örkény István – műveiből született operák keresztmetszetét közvetíti 2021. január 13-án a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadáról. Kenessey Jenő Az arany meg az asszony és Tóth Péter Tóték című egyfelvonásosainak legszebb részletei 20:00 órától láthatók ingyenesen az intézmény Facebook-oldalán […]

    Produkciók ajánlását várja a színházaktól a VIDOR Fesztivál!

    Idén sajnos a járványügyi helyzet miatt sok előadás bemutatója elmaradt vagy el kellett halasztani. Ennek ellenére a tavalyi évhez hasonlóan a VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának válogatásához idén is várják a színházaktól a fesztivál profiljába illő produkciók ajánlását, jelenleg futó (vagy játszani tervezett), a programban még nem szerepelt előadások közül. A szervezők közleménye: A szemle darabjai a korábbi évadokban bemutatott darabok közül is kikerülhetnek, de csak legkésőbb […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram