Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A tanú és A vágy villamosa is színre kerül Zalaegerszegen

    2022. június 16., csütörtök 16:41

    A színházakat is nehéz helyzet elé állította az elmúlt két év, a pandémia miatt nem játszhattak a megszokott módon, ez érezteti a hatását a nézőszámon, a bevételen, de a kilábalás jelei szerencsére már látszanak, mondta a Hevesi Sándor Színház tegnapi évadzáró társulati ülésén dr. Besenczi Árpád igazgató – számolt be a Zaol.hu.

    Örökös tagok: Ecsedi Erzsébet, Wellmann György, Czegő Teréz / Fotó:  Fehér Márk

    A direktor beszámolt az elmúlt egy év előadásairól, amelyeket a 2021/2022-es évadban összesen 38 ezer 629 néző látott, ami alig több mint a fele az utolsó „békeév”, 2019 adatainak, amikoris több mint 69 ezer nézője volt a Hevesinek, s az árbevétel is több volt 60 millió forinttal.

    Ezévben 160 előadás került a színpadra, jövőre már szeretne a teátrum teljes gőzzel üzemelni, s visszacsalogatni a nézőit. Ennek a garanciája a társulat alázata, odaadó munkája, amit ezúton köszönt meg az igazgató. A repertoárról szólva hangsúlyozta, a vidéki népszínház kívánalmainak megfelelve sokszínű a paletta.  

    A Hevesi Sándor Színház a 2021/2022-es évadban hat darabot tűzött műsorra, a legtöbben a már két éve készen várakozó A kőszívű ember fiai című drámát látták, szám szerint 7600-an.  

    A következő évadról megtudtuk, többek között A tanú című groteszk vígjáték, A Noszty fiú esete Tóth Marival, A vágy villamosa, a Volt egy seregünk című oratorikus történelmi tabló, a Herkules szerepel a bemutatók között.

    A hagyományok szerint a direktor beszámolója után díjátadással folytatódott az évadzáró. Vigh László országgyűlési képviselő Wellmann György színművésznek nyújtotta át a 100 ezer forinttal járó oklevelet. A Színházbarát Kör díját Iványi Ildikó elnök Urházy Gábor Lászlónak adta A király beszédében nyújtott alakításáért. Siklósi Judit a színházpártoló család nevében  a közönség szavazatai alapján szintén Urházy Gábornak adta át a díjat, Buday Mihály festőművész a vizuális tartalom erősítéséért Gibárti Tibor számára hozott egy saját festményt. A fiatal színészeknek alapított Cserebogár-díjat Helvaci Ersan David kapta, ahogy  legtöbbet játszónak járó (112 előadásban szerepelt) Terminátor-díjat is. 

    A műszak munkatársait elismerő Arany Deszka díjat idén Gombos Sándor kelléktárvezető kapta, s a vándordíjként alapított Forgács-gyűrűt is. A kollégák szavazatai alapján a Máriáss-díjat Urházy Gábor László nyerte, a Nívódíjat pedig Pap Lujza. Rákosa Tibor vette át a Pro Theatro-díjat.

    A színház három éve választott utoljára örökös tagokat, idén hárman kapták meg ezt a címet: Wellmann György, Ecsedi Erzsébet és Czegő  Teréz.

    Forrás: Zaol.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram