Elhunyt Sáry László, a Katona József Színház zenei vezetője

86 éves korában elhunyt Sáry László Erkel Ferenc- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, zenepedagógus, az Új Zenei Stúdió alapító tagja. A budapesti Katona József Színház egykori zenei vezetője olykor maga is színpadra lépett. A 75. születésnapjára készült interjúban arról is mesélt, hogyan lett a gyerekkorában hallott mozdonyzajból zenemű, és mit tanult zeneszerzőként a színésznövendékeitől.

Sáry László 1966-ban Szervánszky Endre növendékeként szerzett zeneszerzői diplomát a Zeneakadémián. Az 1980-as évek elejétől rendszeresen írt színházi zenét, 1990-től pedig a budapesti Katona József Színház zenei vezetője volt. Ő szerezte Zsámbéki Gábor Hamlet-rendezésének zenéjét, a Katona fiatal színészeinek pedig Weöres Sándor Téma és variációk című verséből írt operát Remek hang a futkosásban címmel. A Sufniban játszott előadáson maga ült a pianínónál. Színházi munkáját a Színikritikusok Díjával is elismerték.

Amikor a zeneszerző is színpadra lépett

A Dalszerző 2015-ben közölt születésnapi interjújában Németh Marcell arról is kérdezte Sáryt, hogyan került a neve Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabjának szereposztásába. A zeneszerző a Katona előadásában énekelt és harmonikázott.

„Van olyan része a darabnak, ahol föltétlenül szükségeltetik, hogy pár percre megjelenjek a színpadon, sőt, egy angol szöveget éneklek, és magamat kísérem harmonikán. Ezt nagyon szeretem. Szeretem a színházat. Másfajta tapasztalatot ad, mint amit az ember akkor szerez, amikor kortárs zenét játszik a pódiumon.”

Sáry szerint a Katonában a fiatal színészek közül sokan nemcsak énekelni tudtak, hanem hangszeren is játszottak. A zeneszerzőnek így sem mindig állt rendelkezésére akkora együttes, amekkorát elképzelt. Erről a hét elemből álló kirakós, a tangram jutott eszébe. Időbe telt, mondta, amíg megtanulta, hogy kevés elemből is lehet működő darabot írni, ha a rendelkezésére álló eszközökre úgy tekint, mintha maga választotta volna őket.

„Vonatok rohangáltak 15 méterre az ágyunktól”

Sáry László gyerekkorában egy Pannonhalma közelében fekvő állomás szolgálati lakásában élt a családjával. Édesapja állomásfőnök volt, ő pedig egy ideig mozdonyvezetőnek készült. Amikor az interjúban arról kérdezték, hiányoznak-e neki a villamosítással eltűnő vasúti zajok, így idézte fel a gőzmozdonyokat:

„Hiányzik az esti tűzijáték, amit okozott a mozdony, az a hatalmas monstrum – egy élő szörnyeteg, persze nem a rosszindulatú fajtából –, az a hatalmas ősállat, aki prüszkölt, szuszogott, tüzet okádott, szórta a csillagokat. Nagyon élveztem, bár tiszta mocsok lettünk, mire hazaértünk. De nem tudtuk megállni, hogy ne húzzuk le az ablakot, ezt újra és újra meg kellett néznünk.”

A hatvanas évektől maga is készített vasúti hangfelvételeket. Saját gyűjtéséből és egy Hungaroton-lemez anyagából született meg később az Etűdök gőzmozdonyokra és a Lokomotív szimfónia. Utóbbiban hangszerek helyett a mozdonyok, a sínek, a váltók és a győri állomás szinte érthetetlen hangosbemondói szólalnak meg.

Amit a tanítás a zeneszerzőnek adott

Sáry 1970-ben részt vett az Új Zenei Stúdió megalapításában. A műhely tagjai közül többen 1972-ben Darmstadtban találkoztak Christian Wolff amerikai zeneszerzővel, akitől kottákat kaptak. Az addig alig ismert repetitív zene megszólaltatásához azonban új előadói gyakorlatra volt szükségük. Sáry egyik ilyen előgyakorlatából nőtt ki a Kotyogó kő egy korsóban, amely később az Amadinda repertoárjára is felkerült.

A kísérletekből idővel önálló pedagógiai módszer született. A Kreatív zenei gyakorlatok az improvizációt, az összpontosítást és az egymásra figyelést fejlesztették. Az interjúban Sáry arról beszélt, hogy a színésznövendékek tanítása a saját zeneszerzői munkáját is megváltoztatta.

„Némelyik korábbi darabomban olyan bonyolult leírások vannak, amihez külön jelmagyarázat, tulajdonképpen megfejtési tabellárium szükséges. Megtanultam, hogy ahogy élőszóban, a darabokban is az a legjobb, ha minél egyszerűbben írja le a szerző azt, amit közölni szeretne. A színpadon pedig még fontosabb, hogy az ember a lehető legintenzívebben sugározza magából a mondanivalóját.”

A 75. születésnapja előtt arról is megkérdezték, mit jelent neki az évforduló. A koránál jobban foglalkoztatta, mennyi mindent szeretne még megvalósítani.

„Amíg az ember képes megőrizni a lelkesedését – vagy ahogy egy kritikus írta, a gyermeki világát –, addig nincs semmi baj. Valami biztosan ki van mérve minden embernek, de én szeretnék még egypár évet élni, mert nagyon sok dolog van még, amit szeretnék megvalósítani.”

A teljes interjú a Dalszerzőn · A Papageno halálhíre

Sáry László. Fotó: Stekovics Gáspár / Wikimedia Commons, CC BY 4.0.