Színház Online
SZFEHegyi BarbaraTünet Együttes
  • 2026. november 22., vasárnap
    Lengyel György

    „Hálás vagyok a sorsnak” – A 90 éves Lengyel György a színházról, sikerekről és betiltott előadásokról

    2026. november 22., vasárnap 06:07

    A szovjet követség tiltakozása miatt levett előadásról, Kodály Zoltán személyes gratulációjáról, a Madách Színház legendás színészeiről és Az ember tragédiájához fűződő életre szóló kapcsolatáról is mesélt Lengyel György. A 90 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, professor emeritust régi barátja és alkotótársa, Szakonyi Károly kereste fel otthonában. A Theater Online-on megjelent beszélgetés több mint négy évtized színháztörténetének személyes emlékeit idézi fel.

    „Azt kell mondanom, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy sok mindent megadott, amit pedig nem… hát ki kap meg mindent? Több mint negyven év színházban… Rengeteg szép pillanat, élmény” – fogalmazott Lengyel György a Szakonyi Károllyal folytatott beszélgetésben.

    A két alkotót évtizedes munkakapcsolat és barátság köti össze. Lengyel már 1963-ban szerette volna megrendezni Szakonyi Életem, Zsóka! című darabját a Nemzeti Színházban, ám az akkori igazgatóval, Meruk Vilmossal nem jutottak megegyezésre. A rendező így Debrecenben maradt, ahol a főiskola után kezdte pályáját.

    „A városi tanácselnök tüntetőleg kivonult a premierről”

    Lengyel nagy szeretettel emlékezett a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatójára, Szendrő Józsefre, aki fiatal rendezőként önállóságot biztosított számára: „Szendrő kivételes igazgatói tehetség volt. Pethes Györggyel ketten voltunk fiatal rendezők. Támogatott bennünket, mint általában a fiatalokat. Nagyon sokat tanultam tőle.”

    A debreceni éveket politikai konfliktusok is kísérték. A Kénytelen házasság című Molière-egyfelvonásos rendezésében a város közéletéről is karikatúrát készített. „Nem volt bántó, csak érdekes hangulatot adott az egésznek. De a városi tanácselnök tüntetőleg kivonult a premierről, mert sértve érezte magát” – emlékezett vissza.

    Debreceni búcsúelőadása Csehov Sirálya volt, amelyben Dégi István, Nagy Anna és Lontai Margit is játszott. Lengyel 1966-ban szerződött a Madách Színházhoz, ahol többek között Gábor Miklóssal és Tolnay Klárival dolgozott együtt.

    „Kodály Zoltán eljött a második előadásra”

    A beszélgetés központi témája Madách Imre Az ember tragédiája című műve volt, amellyel Lengyel 1947-ben, tízéves korában találkozott először a Nemzeti Színházban. „Fogalmam sem volt a világtörténelemről, de ez az előadás nagyon megfogott, s mondhatom, egész későbbi tudatomat, szemléletemet a Tragédia alapozta meg.”

    Első saját Tragédia-rendezését még gimnazistaként, 1954-ben hozta létre. A művet a Rákosi-korszakban éveken át nem játszhatták, a Madách Gimnázium diákjai mégis vállalkoztak a bemutatására. Az 1954. április 3-i premiernek a Zeneakadémia kisterme adott otthont; a produkciót hét estén játszották.

    A második előadásra Kodály Zoltán is elment. „Az előadás után feljött a színpadra, felkérette az össze szereplőt és résztvevőt. Tömör beszédű ember volt, azt mondta: nagyon örülök, nagyon örülök! Tovább, csak így tovább!”

    A siker ellenére Lengyelt és Balogh Gézát ekkor nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Az intézmény igazgatója, Simon Zsuzsa azt tanácsolta, előbb menjenek Sztálinvárosba, hogy megismerjék az életet. „Ezzel ki lettünk rúgva. Természetesen, nem vettek fel” – idézte fel Lengyel.

    „Madách műve átível az életemen”

    Lengyel 1981-ben a Madách Színházban rendezhette meg ismét Az ember tragédiáját. Korábban Ádám Ottó és Vámos László még elutasították a tervet; a bemutatót végül a Fővárosi Tanács javaslata tette lehetővé. Később 1992-ben Pécsett, 1996-ban pedig Debrecenben is színpadra állította a művet, minden alkalommal új értelmezést keresve.

    „Lucifert az értelem képviselőjének láttam minden rendezésemben, tagadását nem destruktívnak, hanem a természetes kételkedésnek értékeltem. Bár minden előadásban különbözött kettősük, nem hatalmi harcot láttam vitájukban, hanem az emberért folytatott küzdelmet.”

    A debreceni előadásban Csikos Sándor játszotta Lucifert és az Urat is, amit a rendező Madách önmagával folytatott vitájaként értelmezett. Arra a kérdésre, pesszimista vagy idealista műnek tartja-e a drámát, röviden válaszolt: „Idealista pesszimista.” A személyes kötődését így foglalta össze: „Madách műve átível az életemen.”

    „Az elvtársak a saját politikai rendszerüket kritizálják vele”

    A Madách Színházban bemutatott Holt lelkek, Gogol művének Szakonyi Károly által készített színpadi adaptációja nagy sikert aratott, mégis politikai okokból idő előtt lekerült a műsorról.

    „Politikai szatíra volt. Az utolsó képben úgy álltak Miklós cár képe alatt az urak, mint a politikai bizottság, és a polgármester olyan volt, mint Brezsnyev a kitüntetéseivel” – mesélte Lengyel. A szovjet követség két képviselője egy előadás után számon kérte rajtuk a rendezést: „Az elvtársak a saját politikai rendszerüket kritizálják vele.”

    A produkciót végül 65 előadás után levették a műsorról. Lengyel ezt a munkát mégis pályája kedves emlékei között tartja számon, akárcsak Szakonyi Félkegyelmű és Bűn és bűnhődés című adaptációit.

    Arról, miért szerette a nagyszabású, sokszereplős előadásokat, így beszélt: „Hogy világot lehessen teremteni a színpadon. Nem csak lélektani finomságokat. Vannak, akik lélekdrámákat rendeznek, de én vonzódtam az ilyen nagy víziókhoz.”

    „Az opera egy nagy vágyálmom volt”

    Lengyel fiatalon Nádasdy Kálmán asszisztenseként dolgozott az Operaházban. „Az opera egy nagy vágyálmom volt. Nádasdy Kálmánnak voltam az asszisztense az Operaházban. Az operát, de egyáltalán a zenét gyerekkorom óta imádom.”

    Debrecenben később Mozart Figaro házassága, Don Giovanni és Così fan tutte című operáit, Verdi Don Carlosát, Csajkovszkij Anyeginjét, valamint a Hunyadi Lászlót és A denevért is megrendezte. „Nagy élmény volt mindegyik. Szerettem az énekeseket, jó volt velük dolgozni. Szerettem a debreceni társulatot, az embereket” – mondta.

    „Nagyon szerettem, és nagyon fájdalmas volt abbahagyni”

    A tanítás is meghatározó része lett az életének: „Nagyon szerettem, és nagyon fájdalmas volt abbahagyni. Nagyon sokára jutottam a tanításhoz, de amikor lehetőségem adódott, boldog voltam.” Magyarországi munkája mellett Ottawában, Illinois-ban és Tennessee-ben is tartott egyetemi előadásokat.

    Lengyel György egy időben a Nemzetközi Színházi Intézet magyar központját is vezette, és több színháztörténeti könyvet írt, köztük a Színházi emberek és a Színház és diktatúra a 20. században című köteteket.

    Amikor Szakonyi Károly egy önéletrajzi könyv lehetőségét vetette fel, a rendező így válaszolt: „Igen, tanulságos, de úgy érzem, amit igazán fontosnak tartottam megírni, az benne van a könyveimben.”

    Forrás: Theater Online – Szakonyi Károly beszélgetése Lengyel Györggyel.