Nagy Péter István: „A színháznak esélye van ellenszérumot előállítani”

A magyar színházi élet strukturális problémáiról, a világ végével kapcsolatos szorongásokról és az emberi kitartás lehetőségéről beszélt Nagy Péter István rendező egy friss interjúban a Magyar Narancsnak. A generációja egyik meghatározó alkotójaként jelenleg több helyen is dolgozik: a Vígszínház után most a Radnóti Színházban próbálja az Angyalok Amerikában második részét.

A rendező szerint a magyar kőszínházi rendszer hosszú ideig kevés teret adott a fiatal alkotóknak. „Jelentős strukturális merevség van a rendszerben, talán az sem túlzás, hogy egyfajta gerontokráciában élünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez „fáradó esztétikai és szemléleti dominanciát” eredményezett. Bár az utóbbi években több fiatal rendező kap lehetőséget, szerinte még nem biztos, hogy valódi áttörés történt.

Korábban inkább klasszikusokat rendezett, ebben az évadban viszont két teljesen új darabot is, amelyek közül az egyiknek, a Vígszínház Házi Színpadán bemutatottnak – Rebbenő pillantások a kihalás pereméről – a társszerzője is. A kérdésre, ez a színházak részéről nagyobb kockázatvállalást jelez-e, kifejtette:

„Valójában a Takarásbant is hárman írtuk. A magam részéről nem élem meg ilyen radikálisnak ezt a váltást. Nagyon szeretek klasszikusokkal foglalkozni, de akkor is majdnem mindig saját szövegvariációt készítek, olykor pedig egészen radikális átiratokat, mint amilyen a celldömölki Szentivánéji álom vagy a szombathelyi Candide volt. Persze a saját darabhoz kellett bátorság, de ebben nagyszerű partnerekre találtam Vinnai András, Závada Péter vagy Mikó Csaba személyében. És lényegében biankó csekket kaptam a Vígben és a Weöres Sándor Színházban is. Új szövegekben sokkal konkrétabban lehet arról beszélni, ami valójában foglalkoztat.”

A Takarásban egy vidéki színház belügyeibe enged bepillantást. A felvetésre, miszerint magát a szombathelyi társulatot is megosztotta az előadás, úgy reagált:
„Ez azért túlzás. Talán volt néhány szakmabeli néző, akár társulati tag is, akinek sok volt, ahogyan láthatóvá tettük a belső működéseket, csak hát éppen ez volt a vállalásunk. Ha önmagunkkal szemben nem tudunk őszinték lenni, vajon nem képmutatás, hogy szerepeket játszva mutogatjuk a dolgok fonák oldalát? Ez persze itt sem azt jelenti, hogy a színészek egy az egyben önmagukat játsszák, azt viszont igen, hogy alapvetően magunkról akarunk beszélni ezen az előadáson keresztül, ami színészi szempontból egy rendkívül nehéz, de szép feladat. (…) Mi már nem vagyunk hajlandók részt venni a kussolás kultúrájában. Ezt persze mindenki a maga eszközeivel teszi, én például civilben nem vagyok különösebben hangos, de a színpadon szeretek élesen fogalmazni.”

A most készülő előadás, Tony Kushner Angyalok Amerikában című műve kapcsán a rendező a darab aktuális társadalmi érvényességét emelte ki. Úgy látja, a mű „éppen arról szól, amiben élünk”: egy szétesés szélén álló társadalomról, amelyet a jövőtől való félelem hat át. Szerinte a darabban felvetett problémák – a politikai korrupció, a társadalmi szolidaritás hiánya vagy a környezeti válság – ma is meghatározóak. „A színháznak esélye van ellenszérumot előállítani” – fogalmazott.

„Az Angyalok Amerikában egy nemzet története, amely a darabjaira hullás határán táncol, és eluralja a jövőtől való félelem. Kushner elemi dühvel néz rá a reagani korszakra, a mai társadalmunk felépítése pedig sok tekintetben a darab történeti idejében alapozódik meg. A neoliberális társadalmi berendezkedés ekkor kezdi eluralni a világ demokráciáit. A gazdagok rájönnek, hogyan válhatnak még gazdagabbá. Ezt korrupciónak is nevezhetnénk: a lobbizás az amerikai politika központi témájává válik. Az elszabaduló nagyvállalati kapitalizmus emeli új szintre a környezetszennyezést is. A szabadpiaci szisztéma robbanásszerű kitágulása és a környezetrombolás pedig ugyanannak az éremnek a két oldala, és ma ezek legpusztítóbb kombinációit láthatjuk. Ha időben meghosszabbítom azt, hogy Roy Cohn a kiváltságai révén tud kísérleti gyógykezeléshez jutni, odáig is juthatok, hogy Jeff Bezos és Elon Musk gyarmatosítják az űrt azzal a céllal, hogy a szupergazdagok tovább élhessenek. A klímakatasztrófa, a burjánzó politikai korrupció, a társadalmi szolidaritás szétesése, az AIDS, a Covid-19, Roy Cohn, Donald Trump, Orbán Viktor, Elon Musk, Jeff Bezos és a még mindig hatalmon lévő korrupt fehér férfiak listája majdnem olyan hosszú, mint azoké, akiknek a csontjain taposnak” – magyarázta a rendező.

Saját munkáiban gyakran reflektál a társadalmi és politikai feszültségekre. A Rebbenő pillantások a kihalás pereméről című darabja például egy lehetséges globális összeomlást vizsgál. „Szorongva figyelem, ami a világban történik, és ezekben a munkákban megpróbálom kifogalmazni magamból a félelmeimet” – mondta, hozzátéve, hogy az alkotás számára terápiás folyamat is.

Nagy Péter István szerint az általa tanított, még a modellváltás előtti rendszerben felvett Színház- és Filmművészeti Egyetem-osztályt igyekeztek megóvni az intézményi átalakulást kísérő „káosztól és hatalmi játszmáktól”. Céljuk az volt, hogy ne hagyják magukra a diákokat, és szakmai munkába „menekülve” teremtsenek számukra védettebb közeget.

Bár próbálták elkerülni, hogy a hallgatókat sérelmek érjék, ez nem sikerült teljesen: a diákok így is találkoztak kirekesztő helyzetekkel és megalázó megnyilvánulásokkal. A rendező ugyanakkor kiemelte, hogy a Z generáció tagjai erősek és tudatosak: „tisztábban látják a helyzetet”, és „erősebb a pszichés immunrendszerük”, mint azt sokan feltételezik. Okosnak, egyenesnek és dühösnek írta le őket, akik képesek szembenézni a rájuk nehezedő helyzettel.

Nem látja teljesen reménytelennek a jövőt. Kushner művéhez kapcsolódva kiemelte: „nem vagy egyedül, és mindig van lehetőség a továbblépésre és az újrakezdésre.”

Forrás és részletek itt: Magyar Narancs 2026.04.02 – 25,26,27. oldal