Radnóti Zsuzsa Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar dramaturg ismét tollat ragadott és Karsai György menesztése kapcsán fogalmazta meg gondolatait.

Mint egy színházi előadás kezdete: egy  nemzetközi hírű klasszika filológus, irodalomtörténész, színháztörténész és pedagógus belép  intézménye  vezetőjének irodájába, ahol az új rektor magyarázat és indoklás nélkül átadja neki az azonnali felmentéséről szóló  határozatot. A tudós  nem hajlandó   aláírni az okmányt, és távozik.

Ezt történt a valóságban Karsai György professzorral, aki a  Színház-és Filmművészeti Egyetem különleges képességű, sokoldalú alkotó tanára, az Egyetem Doktori Iskolájának egyik létrehozója, és hosszú évek óta vezetője.

Ő azonban attól is   egyedi és fontos személyiség, hogy kivételesen erős elemző készségével, konkrét érvrendszerével széles körben,– a színházi szakembertől a normál közönségig – mindenki számára  közel tudja hozni, jelenidejűvé tudja tenni a nagy, mitologikus sorstörténeteket az eposzokban,  az  antik tragédiákban egyaránt. Képes arra, hogy régmúlt remekművekben felfedezze   a jelennek szóló üzeneteket, és kimutasson bennük jelenkori sors-megfeleléseket, ismerőssé váló tragédiákat. És mindezt például a színházak, a színházi alkotók és nézők gondolataira, nyelvére igazítva, így adva át tudását a gyakorlatban is. Így szólít meg rendezőket, színészeket, nézőket egyaránt.

Olyannyira otthon van az élő színház világában is, hogy néha részt vesz  színházi előadásokban is, kommentárjaival gyakran megszakítja –  jó érzékkel, mindig a megfelelő helyen – az előadás menetét, de úgy, hogy  az azt játszók és a nézők is egyaránt élvezik. Ezt régebben is tette, mikor komoly szakmai tudással elkészült bemutatók sora volt még a Főiskolán, később az Egyetemen. Manapság is előfordul néhány esti előadásban, például a Pinceszínházban.

Elképesztő tudását, memóriáját, tanácsait írók és fordítók sora vette, veszi igénybe:  Térey János könyvalakban  megjelent Oresztész fordítása is  két néven szerepel  a címlapokon. Szuggesztív, jelenkori konkrétumokkal gazdagított  tapasztalata, ennek hatása fiatal írók-rendezők alkotásaiban is fellelhető.(Például  Závada Péter: Je suis Amphitryon és az Én, Iphigénia című drámái vagy Tarnóczi Jakab rendezése, szövegösszeállítása Szophoklész, Euripidész, Aiszkhülosz művei alapján, az Isten, Haza, Család  előadása a Kamrában.) 

Magas szinten kifejtett, hármas tudás együttese az övé: az elméleti tudás, a pedagógiai érzék és a színházi gyakorlat képessége, és mindez  jelenkori olvasatokban megszólaltatva.

Napjainkban a Pinceszínházban szeret gyakorlati színházi munkákban együttműködni, munkatársként is jelen lenni a FreeSzFE rendező osztályának hallgatóival, Ascher Tamás és Forgács Péter osztályával. Létrehoztak egy sorozatot, amelynek címe: „Találkozások Homérosszal”, Beavatószínházi előadások.  Ezeknek a típusú estéknek a jellegzetessége, hogy élményszerű  természetességgel szólítják meg a közönséget, beavatva őket személy szerint is a színpadi játék aurájába úgy, hogy szinte észrevétlenül legyenek részesei egy előadásnak a spontaneitás örömével, a „Tanár úr” irányításával, az együttes színpadi jelenlét varázsával. 

Karsai egyénisége, moderátori -képessége a képernyőn keresztül is érvényesül, ráadásul azt is bizonyítva, hogy ő nem csak az ókori irodalom ismerője, mestere, hanem a modernkori színházi kultúránknak is.

A You Tube csatornán látható egy beszélgetés, amit ő vezet  két színésztársa segítségével, Pogány Judittal és Bezerédi Zoltánnal. A beszélgetés apropója, hogy a Három Holló étterem felolvasótermében egy esti közönség előtt, az ő jelenlétükben levetítették a Kaposvári Színház 1981-es, mára már színháztörténeti klasszikussá  nemesedett, Ács János rendezte  előadását, Peter Weiss világhírű, és érdekesen  hosszú című darabjából, amit rövidítve Marat Sade  előadásként szoktunk emlegetni, és amelyben a jelen lévő két vendég  fontos szerepet  játszott. Színháztörténetünk szerencséjére felvétel őrzi az előadást. A  vetítés után  Karsai György és  két beszélgetőtársa közösen, és plasztikus erővel idézik fel  egykori emlékeiket a produkcióról, a korról, a politikai légkörről és a színpadi játék elementáris hatásáról, arról, hogy ez az előadás a hatalom, a diktatúrák elleni lázadás jelképe lett. Tömött buszok érkeztek Budapestről – idézi fel Karsai – csupa fiatal emberrel, és egy idő után szokássá vált, hogy a közönség virággal érkezett, és az előadás végén, az álló, szűnni nem akaró tapsban virágok halmaza borította el a színpadot. Máig felejthetetlen emlék mind azok számára, akik látták ezt az előadást, nem csak a virágok dobálása, hanem a befejezés is, amikor a játék végén, az utolsó pillanatokban a színpad hatalmas háttérvetítőjén hirtelen megjelent a romos, budapesti Corvin mozit körül ölelő tér bejárata, ahol az 56-os forradalomban súlyos harcok folytak, és a színpad előterében pedig ott állt az egyik szereplő, a fiatal Máté Gábor, és kezében markolt egy utcai macskakövet, és zokogva siratta a levert forradalmat. Így változott hirtelen  Ács János zseniális rendezésében a 18. századi,  levert francia forradalom után  játszódó történet elementáris erejű magyar jelenidővé,  felidézve  bennünk, nézőkben az 1956-os levert forradalmat. Ez a zárókép  nemzedékünk szem-retinájára  véglegesen ráégett.  

Karsai György ezt az információkkal teli, emlékekkel és érzelmekkel teljes beszélgetést is irigylésre méltó  szuggesztivitással vezette le. 

És ezt az embert, ezt az alkotó tudós pedagógust, nemzedékek nevelőjét tessékelte ki a hatalom a Színház -és Filmművészeti Egyetemről.

Ez a meghökkentően szomorú  történet sok szálon fut,  és nem fejeződött be Karsai György durva eltávolításával: az egyetemi tanári kinevezésekhez megkerülhetetlen Habilitációs Bizottság éléről -természetesen szintén minden magyarázat nélkül -, egyik napról a másikra eltávolították azt a Jákfalvi Magdolna professzort, aki a Doktori Iskola PhD programjának vezetője, az Egyetem évtizedek óta nagy tudású és kiemelkedő tekintélyű  oktatója. Őt még arra sem méltatták, hogy személyesen közöljék vele e  durva döntést. Szintén minden indoklás nélkül – eltávolították a  Doktori Tanácsból az Egyetem volt rektorát, M.Tóth Géza, Oscar díjra jelölt filmrendezőt, Balázs Gábor egyetemi tanárt, hangmestert és Gelencsér Gábort, az ELTE filmtörténész professzorát. 

A helyfoglalás és a hatalomátvétel tehát  folytatódik: a  hallgatók 2020-2021-es  kiűzése  után napjainkban a Színház-és Filmművészeti  Egyetem  Doktori Iskoláját is szétdúlták.

Radnóti Zsuzsa írása elsőként a Népszavában jelent meg.