Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Online vette át Görög László a Gábor Miklós-díjat – Ascher Tamás beszéde

    2020. április 8., szerda 10:21

    Ahogy arról beszámoltunk, 2020-ben Görög László, a Miskolci Nemzeti Színház művésze vehette át a Gábor Miklós-díjat.

    A díjat Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke a világhálón „adta át”, kisebb konferenciabeszélgetés keretében április 7-én, Gábor Miklós születésnapján.

    A színházi élet rangos elismerését, a legjobb Shakespeare-alakításért járó díjat Görög László Shylock megformálásáért kapta a Miskolci Nemzeti Színház A velencei kalmár című, Mohácsi János rendezte előadásban.

    A színművész úgy fogalmazott:

    „Nagyon meg vagyok hatva, hogy ebben a különös helyzetben ilyen gyönyörű dologban részesülhetek. Mostanában rengeteget álmodom a színházról.

    Ez nem olyan gyakori, hiszen általában „csinálom” a színházat, ott vagyok, mostanában viszont egyre gyakrabban jelenik meg a színház az álmaimban” – mondta Görög László.

    Tavaly szeptemberben a színművész ugyanezért a szerepért megkapta a Színikritikusok Díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában: „Akkor is úgy gondoltam, hogy „nem lehet kopaszok közt hajasbabának lenni.”

    Ahhoz, hogy én azt az elismerést megkapjam, kellett Mohácsi János kiváló rendezése, a kollégáim munkája, a zene, a díszlet, a jelmezek.

    Mindezek egy olyan istenáldotta konstellációban voltak, hogy nekem úgymond csak meg kellett lovagolni a hullámokat és hagyni, hogy minden menjen magától” – részletezi a színművész.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram