Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Súlyosan megsérült előadás közben egy Wagner-opera főszereplője

    2022. augusztus 2., kedd 12:20

    Olyan súlyosan megsérült az előadás közben A walkür című Richard Wagner-opera főszereplője a németországi Bayreuthban, hogy nem is tudta végigjátszani a darabot – írja az MTI.

    Az operát hétfőn este mutatták be a Wagner városaként emlegetett Bayreuthban. A második felvonásban azonban az istenek urát, Wotant alakító énekes, Tomasz Konieczny alatt összeroskadt a fotel, aki a földre került és úgy megsérült, hogy a második felvonást még befejezte, a harmadikat azonban már nem tudta vállalni. A dpa beszámolója szerint a lengyel születésű bassz-bariton a sérülései ellenére olyan profi módon és látszólag sértetlenül énekelte végig a második felvonást, hogy némely néző azt hihette, a baleset része volt a rendezésnek, a harmadik felvonást azonban már kénytelen volt lemondani. Helyette Michael Kupfer-Radecky ugrott be, akit végül az est megmentőjeként ünnepelt a közönség.

    Mintha balszerencse kísérné a főisten szerepét az idei bayreuth-i Nibelung-rendezésben: Kupfer-Radecky már az ötödik fellépő Wotanként, az eredetileg kiszemelt énekes, Günther Groissböckmár tavaly lemondta a szereplést, a helyette felkért John Lundgren idén júniusban lépett vissza, őt a ciklus első operájában, A Rajna kincsében Egils Silins pótolta. Nemcsak a szerep, de Bayreuth is meglehetősen balszerencsés az ülőalkalmatosságok terén: 2015-ben Angela Merkel akkori német kancellár alatt dőlt össze a szék az egyik előadás szünetében.

    Konieczny egyébként már Budapesten is játszotta Wotan szerepét 2016-ban a Magyar Állami Operaházban (a fent látható kép a budapesti előadáson készült, a lengyel énekes Kovácsházi István tenor fölé hajolva énekel).

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram