gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    A MITEM-re érkezik a kolozsvári Nóra Nagy Botond rendezésében

    2021. szeptember 27., hétfő 13:17

    Henrik Ibsen Nóra című drámáját a budapesti Nemzeti Színház által szervezett VII.Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) láthatja a közönség Botond Nagy rendezésében. Az előadás szeptember 28-án, kedden este 7 órától tekinthető meg a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A Nóra a tavalyi évad végén részt vett a Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiváljának a versenyprogramjában is, ahol Botond Nagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Legjobb rendezésért járó díját (ex aequo) érdemelte ki.

    „A Nóra előadásokban rendszerint berendeznek egy lakályos otthont, amiben akár szeretetteljesen, kényelmesen is lehetne élni. Így volt ez például a Vígszínházban, vagy legutóbb a Katonában is. Most viszont a Kolozsvári Állami Magyar Színház meglehetősen ütős produkciójában, a stúdiószínpadot is leszűkíti Rancz András látványtervező. Átlátszó, plexi kreclit kreál a szereplőknek, jelképesen is megjelenítve korlátozott mozgásterüket, a fullasztó légkört. (…) Botond Nagy fantáziadúsan, markáns eredetiséggel rendezte a jelentős előadást” ‒ írta az előadásról Bóta Gábor a Kisvárdai Lapokban megjelent kritikájában.

    Az előadás szereplői: Bodolai Balázs, Pethő Anikó, Albert Csilla, Váta Lóránd, Viola Gábor, Kántor Melinda és Tőtszegi Zsuzsa.

    Az előadás látványtervezője Rancz András és Carmencita Brojboiu, aki az előadás jelmeztervezője is egyben, dramaturgja Kali Ágnes. A zenét és hangtervet Kónya-Ütő Bence, a fénytervet Romeo Groza, a digitális grafikát Szederjesi Szidónia, míg a színpadi mozgást Ötvös Kinga jegyzi.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram