gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 8., hétfő
    banner_bigBanner3

    Csoportvezetőknek és pedagógusoknak rendezett drámatábort az Osonó

    2021. augusztus 31., kedd 18:31

    Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen hozta létre azt a színházi és önismereti tábort, amely negyedik állomása volt az egy éve tartó csoportvezetők és pedagógusok számára szervezett képzésnek. A Kovászna, Hargita és Brassó megyékből érkezett 16 résztvevő augusztus 24. és 28. között vett részt a sepsikőröspataki Virágcsárda Panzióban megrendezett táborban.

    A Prezsmer Boglárka drámapedagógus valamint az Osonó két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár – által vezetett foglalkozások nagy hangsúly fektettek a csapatépítésre, az önismereti- és személyiségfejlesztő gyakorlatokra, drámajátékokra, beszédkészség-fejlesztő feladatokra és az alap-színházképzésre, azzal a céllal, hogy a résztvevők gyarapíthassák eszköztárukat, valamint a gyakorlatokat felhasználják a jövőbeli rendezői munkájukban, tanítási módszerükben, osztályfőnöki vagy csoportvezetői tevékenységükben.

    A színházi gyakorlatokba való elmélyülés, a keresés és a kísérletezés újabb impulzusokat adott a résztvevők számára a szakmai tevékenységük átgondolására és hatékonyságára. A műhelyfoglalkozások mellett, az intenzív tábor minden reggel a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indult, este pedig a rövid színházi jelenetek próbái zajlottak, amelyeket az utolsó nap délelőttjén mutattak be a kiscsoportok.

    Mindezek mellett beszélgetésekre is sor került, így a résztvevők egymástól értesülhettek a saját munkaterületükön felmerülő sajátos nehézségekről és problémákról, ugyanakkor az egyéni módszerek és felelősségek adta megoldási lehetőségekről is.  A képzésén túl, a tábor célja egy olyan helyzet megteremtése volt, amely által a pedagógusok feltöltődve kezdhetik el az új tanévet.

    Az augusztus 24- 28. között zajló drámatábor hangulatát az alábbi résztvevői visszajelzések tükrözik:

    Varga Zsuzsa, Sepsiszentgyörgy: „A tábor az a hely és alkalom, ahol sűrítve tapasztalod meg emberi mivoltodnak nagyon sok megnyilvánulását. A mély pillanatok, a sok önfeledt nevetés és tudásszerzés kerek egészet alkotnak. Bennem még mindig visszhangzik egy mondat, amely ott elhangzott: A szeretet a legnagyobb rendező erő!”

    Ambrus Zsuzsanna, Sepsiszentgyörgy: „Önmagam felfedezésében sokat segít a tábor, különböző szerepeket ölthetek magamra egy biztonságos környezetben, ahol el tudok vonatkoztatni a hétköznapi élet elvárásaitól. Felüdülés, fejlődés, együtt gondolkodás, alkotás, kaland , móka és hatalmas élmény!”

    Dénes Tünde, Árkos: „A táborban egy mágikus tér alakult ki, ahol az a csoda történt meg hogy leg-jobbik önmagunkká válhattunk. Ragályos volt az őszinteség, nevetés-sírás, egymásra figyelés, játékkedv, önmagunk és mások megismerése.”

    Fehér Izabella, Székelyudvarhely: „Azért jók ezek az alkalmak, mert rengeteget tanulhatok magamról és másokról egyaránt. Lehetőségem van folyamatosan kitolni a határaimat, megugrani korlátaimat, kilépni a komfortzónámból és mindezt biztonságos, támogató környezetben tehetem meg. Minőségi emberi kapcsolatok születnek és ezáltal kölcsönösen tudunk töltekezni, építeni egymást!”

    Fekete Magda, Négyfalu: „Számomra ez a tábor a csendes elvonulás szigete. Az elmélyülés és a reflektálás ideje. Az önmagam felé való háborítatlan közeledés, az önfelfedezés, a belső épülés időszaka, maga a tömény töltekezés egy kényszermentes, védett közegben. Itt születik meg egy olyan énem, ami a kinti világban is állandóan lennék. Áldásos időszak, amelynek hatására lassú átalakulások indulnak el bennem s érzem, hogy letisztulnak és feljavulnak minőségnek az életemben.”

    Szabó Enikő, Sepsiszentgyörgy: „A táborban igazolást nyer, hogy jó úton haladsz. Hogy a bizalmas együttlét közösségében zarándokolsz önmagadhoz. Hogy mások által a saját lelked mélyére utazni: ünnep.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram