Az Ida regénye új filmfeldolgozásában a férfi főszerepet játssza, és hamarosan Molnár Piroska partnereként lép színpadra az Orlai Produkciónál. Rohonyi Barnabást kérdezte a Kultúra.hu oldalán Gáti Katalin Teodóra. Lapszemle.
A teljes interjú ITT olvasható.
A kérdésre, fürdik-e abban, hogy jóképű vagy ellene dolgozik, Rohonyi Barnabás elmondta:
„Úgy vagyok ezzel, akárcsak a szép színésznők: meg kellett tanulnom az előnyös külsőt a játékom javára fordítani. Amúgy ellenem is tud dolgozni a külcsín. Magában hordoz valamilyen furcsa diszkriminációt. Egyszer például beajánlottak egy társulathoz, ahol azt mondták, hogy szépfiúk nem kellenek. De szerencsére elég karakteresnek találták az orromat ahhoz, hogy mégis szóba álljanak velem. Két irányban végletes a magyar szakma: a szépséget és a csúnyaságot egyformán szeretik. A színházakban egyébiránt sokkal inkább használnak szép embereket, mint a filmekben. (…) Ha például egy nő mezítelen a színpadon, az tapintatot vált ki belőlem, és együttérzek vele. Nekem is figyelnem kell rá, milyen helyzetben mennyit mutatok magamból.”
Rohonyi Barnabás arról is mesélt, hogy fordult a színészet felé:
„Művész beállítottságú családom van: apukám Rohonyi Gábor filmrendező, anyukám pedig rendezőasszisztens volt. A leghálásabb azért az ízlésért vagyok, amit otthonról kaptam. Olyan filmeken nőttem fel, amelyekből később táplálkozni tudtam. Kritikus vagyok, de a színművészeti megtanított arra, hogy objektív szemüvegen keresztül szemléljem a világot, és ne legyek rögtön dühös, ha például egy nem jól sikerült előadást látok. Igyekezzek felfedezni azokat a pontokat, amelyek miatt mégis megérte megnézni. (…) A színműn szerintem sok helyzetben érzelmi alapú oktatás zajlott, ami viszont önállóságra nevelt. Megtanultam, sőt már élvezni is tudom a kétségbeesett helyzetekből való kiútkeresést. Hatalmas segítség, ha a magánéletben olyan társ van az ember mellett, akivel mindezt meg tudja beszélni. Amellett, hogy egyértelműen sok tudást szedtem fel az egyetemen, sok felesleges stresszt is átéltem, és ezt később nehéz levetkőzni. Ez keményíti az embert.”
Arról szólva, keményebbé vált-e, elárulta: „Érzékeny embernek tartom magam, egyszerű dolgok is mélyen meg tudnak érinteni, de nem bánom. Az utcán járva szemlélem a karaktereket, ha valakit érdekesnek találok, igyekszem utánozni. Ha filmet nézek, nehezebben ragad magával a sztori, mert szakmai szemmel nézem. Sokszor az alakítások érintenek meg, nem az, ami éppen történik. Benedict Cumberbatch játékán például simán elsírom magam, mert szemtelenül jó színész. Ilyenkor el szoktam gondolkodni, hogy ha nem vagyok az ő szintjén, érdemes-e egyáltalán csinálnom.”