Nyáron 13 pontos kiáltvánnyal jelentkezett Szabó László producer, kommunikációs tanácsadó, a Teátrumi Társaság titkára. Most ennek kapcsán adott interjút a Karc Fm-nek.

„Miért nem szabad kesztyűs kézzel bánni a másként gondolkodókkal? Miért kell az erő, a magabiztosság és a határozottság ebben a küzdelemben? Ezekre kerestük a válaszokat az adásban. A Bezzeg vendége Szabó László” – áll a Karc Fm ajánlójában.

Azt mondta, nem harcias ember. A felvetésre, miszerint ehhez képest ez a nyári szösszenete azért igencsak megmozgatta az állóvizet és megkapta azt, hogy militáns hangvétellel írt gondolatokat a magyar kultúráról, Szabó úgy fogalmazott: „Egyáltalán nem érzem militánsnak azt amit közöltem, határozottnak és céltudatosnak igen. Egy olyan világban élünk, ahol muszáj, hogy az ember határozottan képviselje a véleményét, az álláspontját, mert különben ledarálják. És a magyar kultúra tekintetében is azt gondolom, hogy nagyon határozottan kell képviselnünk mindazokat a gyökereket, tapasztalatokat, értékeket, amik megvannak. Ez nem militánsság, ez magabízás, ez önbizalom, ez hit a saját magunk értékeiben, nem több ennél. Nagyon távol állnak tőlem a militáns dolgok” – szögezte le Szabó László.

Arról is kérdezték, hogy látja, azt a fajta közeget, amelyben ő mozog „elnyomta-e a balliberális kultúrpolitika a rendszerváltozás utáni évtizedben”:

„Ez nem vélemény, ez tény. Persze, ez így van, mert azoknak a kultúracsinálóknak, akik a balliberális oldalhoz tartoznak, sokkal erősebb gyökerei voltak a szocialista-kommunista világban és ezt átmentették a rendszerváltozáson. És bár lehet, hogy a politikai véleményük valamelyest változott, de a kulturális elkötelezettségük egyáltalán nem. Azt gondolom, hogy ha valakinek van világos értékválasztása, akkor ezt az értékválasztást muszáj, hogy egyértelműen és határozottan képviselje. És ha valaki azt látja, hogy más értékrenddel rendelkező emberek tényleg határozottan és ha úgy tetszik, kirekesztően is tudják képviselni magukat, akkor ez még inkább feljogosítja a konzervatív polgári oldalhoz tartozókat arra, hogy ők is határozottak legyenek. Még egyszer mondom, nem lovagolni akarok ezen, ez nem harcosság, vagy nem militánsság, ez magabízás. Ugye azt írtam ebben a dolgozatomban, hogy a világ legjobb dolga magyarnak lenni. Ez az, ami szerintem a mi kulturális életünket egyfajta vezérvonalként kéne vagy vezérlő csillagként kéne, hogy irányítsa. Mi ebben a militánsság? Ez őszinteség, ez magabiztosság. Rajtunk kívül senki nem gondolja azt a világon, hogy a világ legjobb dolga magyarnak lenni, mindenki azt gondolja, hogy annak a legjobb lenni, amilyen ő.”

Szabó László szerint a „konzervatív polgári oldal” korábban „részben be volt tojva” és meglátása szerint Magyarországon részben átöröklődtek „olyan struktúrák, olyan rendszerek, amik ha nem is lettünk volna betojva, akkor is elnyomtak volna bennünket”.

„Minden kulturális intézmény, minden ehhez tartozó forrás, minden struktúra azok kezében maradt, akik 1990-ig, a rendszerváltoztatásig azt tulajdonképpen üzemeltették. Ezt nagyon ügyesen, taktikusan mentették át. Nem lehet ezért kárhoztatni őket, ott is van egy világos értékcsoport, ott is van egy világos értékválasztás, amelyik megpróbálja megtalálni magának ehhez a forrásokat, a pénzt, az intézményt, a hatalmat, a médiát, a befolyást, ez így működik. Ezzel önmagában nem lenne semmi baj. Azzal már sokkal inkább, hogy nem volt arra utaló gesztus, nem volt belátás, hogy rajtuk kívül más is érvényesülhessen.”

A Karc Fm riportere ezt követően arról beszél, hogy „még most is megvannak azok a helyek, pozíciók, ahol még most is tulajdonképpen az a fajta kultúrpolitika dívik, ahelyett, amelyik egyébként misszió szerint vezetné ezt az országot”.

Erre reflektálva fogalmaz úgy Szabó: „Ennek a legeklatánsabb példája a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye volt két évvel ezelőtt. Most hagyjuk is, hogy az oktatás színvonala vagy minősége milyen volt, de az, hogy ott egyfajta látásmód, egyfajta értékrend tükröződött a tanárok kiválasztásában, az tény, ezen nincs mit vitatkozni. És 30 évvel a rendszerváltoztatás után sikerült végre egy kicsit diverzifikálni, hogy egy ilyen nem feltétlenül ide illő szót használjak. (…)

Szabó László a kereskedelmi tévékről is szót ejt, arról értekezik, hogy a Heti Hetes idején és azóta is külföldi tulajdonosokkal rendelkezik az RTL Klub: „Ezért fontos, hogy a kereskedelmi televíziózásban is legyen magyar tulajdon. Ezért volt fontos a TV2 magyar tulajdonba hozása, mert akkor az érdekek hirtelen megváltoznak. És hozzáteszem, az RTL Klub nagyon ügyes volt, a mai napig is rettentő ügyes a sztárépítésben. Abban, hogy azok az emberek, akik éppen ott ültek a Heti Hetesben – vagy hát azóta is látjuk ennek a formáit -, azok hogyan épülnek föl megmondóemberként, követendő emberként, miközben adott esetben a művészi produktum vagy az a halom, amit összehordtak maguk alá, amire föl lehet állni, és onnan, hogy mondjam, valid érvényes dolgokat lehet mondani, hát az meglehetősen laposka. De nem baj, mert sztárokat lehet belőlük építeni, olyanokat, akiknek egy beszólására röhög mindenki. Én is néztem Heti Hetest, én is találtam benne vicces dolgokat, mindenki talált benne vicces dolgokat. Bajor Imre rettenetesen vicces tudott lenni bizonyos pillanatokban.”

(A Heti Hetesben olyan személyek reflektáltak az előző hónap közéleti eseményeire, mint Verebes István, Déri János, Farkasházy Tivadar, Fábry Sándor, Kern András, Hernádi Judit, Bajor Imre, Havas Henrik, Alföldi Róbert, Hajós András, Kéri László. A szerk.)

Szabó szerint mindig érezni kell azt a határt, ahol észre kell tudni venni, hogy a humor, meg a szellemesség, meg a jópofaság mögött hirtelen elkezdenek más érdekek is működni.

Arról szólva, hogy Bödőcs Tibor-e az új Hofi és hogy a kultúrának, illetve a humornak nem kell-e „ellenzékinek lenni”, úgy nyilatkozott: „A kultúráaík nem kell ellenzékinek lenni, a humornak egy picit mindig igen. Szerintem a Bödőcsben is rettenetesen sok vicces dolog van. Hát én tényleg megnéztem az előadóestjeit, rettenetesen vicces dolgokat tud mondani, meg előadni, meg parodizálni tényleg. A probléma akkor van, amikor azt gondolja a humorista magáról, hogy neki befolyásoló szereplőnek kell lenni, amikor azzal, amit mond, befolyásolni, irányítani akarja az emberek gondolkodását. Mindig ez a probléma. Egyébként ez más művészekre is igaz. Amikor a művész átbillen és azt gondolja, hogy az ő művészete már felhatalmazza őt arra, hogy a világ egészéről és különösen annak a politikai részéről megfellebbezhetetlen véleményeket mondjon. (…) Akkor van probléma, amikor a művészet elhiszi magáról, hogy tévedhetetlen. Nem az.

A Kiáltvány kapcsán leszögezte: „Én azt állítom, hogy a magyar kulturális élet az rettenetesen sokszínű. És abban rettenetesen sok érték van, és számokat tudok arról mondani, hogyha valaki egy adott este el akar menni mondjuk Budapesten egy kulturális eseményre, akkor mennyit talál a mozitól, a színházon át a kiállítástól a koncertig, a cirkusztól az operáig, rettenetesen sokat. De valahogy mégsem érjük el elég hatékonyan a potenciális felhasználókat. 2022-t írunk, kettessel kezdődnek az évszámok. Tessék szíves lenni a kulturális intézményeknek megtalálni annak a módját, hogy hogyan jutnak el hozzájuk. (…) Az a helyes kulturális politika szerintem, ami a kulturális termékeket előállítókat, jelesül leginkább az intézményvezetőket rászorítja erre. Nem elég megtenned, meg létrehoznod, leszel kedves megtalálni hozzá a néződet is. (…)

Szerintem az a jó kulturális intézményvezető, aki azt is érti, vagy arra is fordít figyelmet, hogy mindaz az érték, amit ő teremt, az megfelelő táptalajra hulljon, megfelelően eljusson az emberekhez.”

Arról a kijelentéséről, miszerint a Nemzeti Kulturális Alap NKA a feladata meg kell, hogy változzon, hogy a különalkuk, rejtett költségvetés pótló működési modell helyett a feladata a kulturális inkubáció legyen, azt mondta:

„A Nemzeti Kulturális Alap működését jogszabályok rögzítik, a Nemzeti Kulturális Alap működése megfelel ezeknek a jogszabályoknak. Én arról beszélek, hogy szerintem 30 évvel a rendszerváltoztatás után teljesen más finanszírozási modellt kíván a kultúra. (…) Arról beszélek, hogy az nem helyes, hogy ma 2022-ben a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül olyan intézmények is kapnak finanszírozást, amelyek egyébként az államtól normál úton is kapnak. Ez nem helyes. A Nemzeti Kulturális Alapnak azokat a könnyűzenészeket, festőket, amatőr színjátszó csoportokat, kamarazenekarokat, mit tudom én milyen néptáncköröket, bármiket kell megtalálnia, akikben észreveszi a minőséget és a szunnyadó tehetséget, és azokat is, akiknek a művészeti irányultsága, a művészeti krédója, az valószínűleg nem fogja elvinni őket a Papp László Sportarénáig, mert nagyon sokakat nem visz el a Papp László Sportarénáig, részben talán azért is, mert nincs bennük annyi szorgalom, részben talán azért is, mert nem kapják meg a szakmai segítséget, meg a gazdasági segítséget hozzá, a fene tudja, ezer oka van ennek, de ettől még értékesek. És én azt mondom, hogy szerintem érdemes volna végiggondolni azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap az teljes egészében álljon át egy tehetségmentoráló, felkutató, támogató működési modellre. Nem kell a kőszínházaknak pénzt adni a Nemzeti Kulturális Alapból, hogy nagyon explicit módon beszéljek, mert kapnak az állam költségvetési forrásaiból. Nem kell azoknak a fesztiváloknak támogatást adni belőlük, amik egyébként az államfesztivál támogatási köréből pénzt kapnak, mert ez csak költségvetés-pótlás. És pont azoktól veszi el a pénzt, akiknek egyébként normál úton nem jut, akik csak az NKA-ból kaphatnának.”

A Wayne Gretzky a világ egyik legjobb, vagy talán legjobb jégkorongozóját egyszer megkérdezték, hogy hogy lett az a világ legjobbja. És azt mondta, hogy jégkorong egyszerű játék, nem oda kell korcsolyázni, ahol a korong van, hanem ahol lesz. És szerintem ez a dolga a jövőügyi minisztériumnak, hogy rájöjjön, hogy hol lesz a korong, és azt támogassa, hogy minél többen eljussanak oda, ahol a korong lesz. És ez szerintem meg tud valósulni ebben a minisztériumban.”

A beszélgetés során arra a játékra is sor kerül, melynek során a riporter neveket sorol, Szabó László pedig elmondja, mi jut eszébe az említett személyekről.

Eszenyi Enikő kapcsán úgy nyilatkozott: „Én nagyon megosztó személyiségnek látom, rettenetesen szerettem színészként, hosszú éveken át minden előadását megnéztem, és szembesült azzal pár évvel ezelőtt, hogy egy picit kibeszél a baloldali kánonból és megölik.”

Veiszer Alindáról kifejtette: „Hát Alindával személyesen sokszor dolgoztunk, volt közös dolog. Nagyon tehetséges televíziósnak tartottam és tartom, ő is az a típusú, akinél nem pontosan értem, hogy miért látta szükségét újságíróként annak, hogy ő úgy gondolja, hogy neki ilyen közéleti megmondó embernek kell lennie. Az, hogy neki van véleménye, az természetes. Az, hogy ezt adott esetben még a műsorain keresztül is érzékelteti, még ez is természetes, de hogy neki ilyen megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásokat kell tenni, ezzel én nem értek egyet.”

Alföldi Róbertről úgy vélekedett: „Nagyszerű színész, közepes rendező, rossz színházigazgató.”

Vidnyánszky Attiláról pedig az hangzott el: „Nagyszerű rendező, korunk legnagyobb rendezője, elképesztő látásmóddal és kiváló ember, személyes jó barátom, talán mondhatom ezt.”

A teljes beszélgetés a YouTube-on megtekinthetik.