Für Anikó a hatvanadik születésnapját úgy említi, mintha megnyerte volna a lottóötöst. Az Örkény Színház alapító tagja Steindl Gabriellának, a GLAMOUR+ interjújában arról mesélt, miért nem akarja eltüntetni az arcáról az évek nyomait, mitől lett nyugodtabb, és hogyan változtatta meg az életét, hogy későn lett anya. A Jászai Mari-díjas színész azt is felidézte, hogyan talált új társulatra úgy, hogy közben az öltözőasztala is a helyén maradt.
Amikor Steindl Gabriella felhívta az interjú miatt, Für Anikó azzal kezdte, vajon „a GLAMOUR-olvasók kíváncsiak egy öregasszonyra?”. Mint mondta, szereti maga elsütni az efféle poénokat. Azt viszont már kevésbé érti, miért nehezedik ekkora nyomás az emberre, hogy minél tovább fiatalnak mutassa magát.
„Ez a fiatalsággörcs, ami minden szinten nyomul bele az arcunkba, számomra érthetetlen. Senkit nem ítélek el, mindenki azt csinál magával, amit akar! De attól, mert szabadon varratom, fújatom, lövetem magam, attól nem halunk meg később.”
A színész úgy látja, a saját arcáról azzal együtt törölné le a ráncokat, amit azok az életéből megőriztek. Nem állítja, hogy mindent ugyanúgy csinálna, ha újrakezdhetné, de ami megtörtént vele, azt nem akarja letagadni.
„Sokkal fontosabb dolgok vannak az életben, mint hogy most éppen hány nevetőráncom van. Ez az én arcom! Benne van az életem az arcomban, a fájdalmaimmal, az örömeimmel. Hát miért töröljem én azt le?”
„Mintha megnyertem volna a lottóötöst”
Für Anikó az ötvenedik születésnapját is örömmel ünnepelte. Az volt az első kerek évforduló, amelyet a férjével töltött, és jólesett neki rácsodálkozni arra, hogy valaki ennyire figyelmes vele. A hatvan más élményt hozott. Ahogy fogalmazott, sok minden, ami korábban széttartott benne, egyszer csak összeállt.
Nem érzem magam semmilyen szinten hatvannak, és úgy mondogatom sokat, mintha megnyertem volna a lottóötöst, vagy állna egy Tesla a ház előtt. Nagyon pozitív dolognak élem meg, mert ez már az enyém! 2024 a Sárkány éve volt, és én Sárkány vagyok, és most ezzel valahogy fedésbe kerültek dolgok. Sok minden, ami szét volt bennem, azok szépen egymás tetejére rétegződtek, és így egy képpé vagy egy tömbbé olvadtak egybe.
Ettől pedig valami olyan nyugalom van bennem bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amiktől eddig ideges voltam meg paráztam, vagy szorongtam tőlük. Most valami átbillent egy olyanfajta létezésbe, amit szerettem volna mindig. De úgy látszik, muszáj volt ennyi évet végigbrusztolni, végigküzdeni magammal ahhoz, hogy ez megtörténjen, mert ez egy folyamat. Ez is kiveszett a mai világból, hogy a dolgok nem azonnal jönnek, tehát nem egy instant dolog az élet, hanem egy folyamat, amin végig kell menni.
Ha az ember nem mindig megúszni akarja, hanem megpróbálja a jóból és a rosszból is kivenni a jelent, akkor talán összerak magának valamiféle relatív bölcsességet” – fogalmazott.

„Nem a senior strand szépe címre hajtok”
Arról is beszélt, miért tornázik mindennap. Két sérv után gyógytornából, pilatesből, callaneticsből és nyújtásból állított össze magának gyakorlatsort. Pontosan emlékszik rá, milyen volt, amikor napokig kezelték a fájdalmát. Azt szeretné, hogy gond nélkül le tudjon hajolni, és ha a gyermekével sietni, futni vagy biciklizni kell, bírja tartani a tempót.
„Nem a senior strand szépe címre hajtok, hanem arra, hogy ha lehajolok, akkor ne maradjak úgy, mint hat éve, amikor öt napig lógtam az infúzión meg a szteroidon, hogy ne üvöltsek a fájdalomtól.”
„Jobb későn, mint soha”
Arra a kérdésre, mennyit változtatott rajta az anyaság, Für Anikó elmondta, nem ő döntött úgy, hogy későn vállal gyereket. A saját életében mégis úgy érzi, ezzel vált teljessé valami.
„Így dobta a mindenható, és erre a »jobb későn, mint soha« pontosan igaz. Alapjaiban változtatja meg az ember életét, és azt gondolom, hogy az élet ettől teljes.”
Azt is elmondta, már rég nem törekszik arra, hogy tökéletes anya legyen. Tudja, hogy a legjobb szándéka ellenére is követett el hibákat. Az éjszakai felkeléseket és az uzsonnakészítést sem idealizálja, de nehéz volna elképzelnie, hogy ezek a hétköznapi pillanatok kimaradjanak az életéből. „A legnagyobb örömöm, hogy én ettől lehetek fáradt” – fogalmazott.
„Nekem kell a kályha”
Für Anikó a Madách Színházban kezdte a pályáját, és tíz évet töltött ott. Jól érezte magát, de egy idő után kíváncsi lett, mit tudna más közegben, másfajta munkákban. Végül nem neki kellett elmennie. Mindazt, amiért váltott volna, elmondása szerint Mácsai Pál teremtette meg az Örkény Színházzal, amelynek alapító tagja lett. Ahogy felidézte, „ott maradt az öltözőasztalom, csak egy másik színház lett”.
Ma is szívesen vállal társulaton kívüli munkákat, a zenei és irodalmi estektől a független előadásokig. Az Örkényben viszont olyan társulati közeget talált, amelyhez újra és újra jó visszatérnie. „Nekem kell a kályha” – mondta.
A színészt 2024-ben választották be a Halhatatlanok Társulatába. Másodszor jelölték, és bár örült annak, hogy a szakma ismét gondolt rá, nem volt biztos benne, hogy ezúttal beválasztják. Az elismerést Pogány Judit adta át neki, aminek külön örült.
A beszélgetés először a 2025-ös őszi GLAMOUR BOOK-ban jelent meg.


