gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Számomra a szólásszabadságot jelentette” avagy mi is az a slam poetry?

    2020. augusztus 2., vasárnap 11:48

    A slam poetry az 1980-as évek Amerikájából indult világhódító útjára. Ami kezdetben egy baráti társaság szórakozása volt, hamar komolyabb versennyé fejlődött, ahol a vers hangulata helyett annak előadásmódja volt döntő fontosságú. Mégsem egészen vers, nem is színház, de rapnek sem mondható igazán – számolt be a 168 óra.

    – A slam lényege, hogy tudjon vele azonosulni az ember, és önmagából adjon valamit a közönségnek. Népszerű a társadalomkritika, a politika, de ugyanúgy kedvelt témák a belső érzelmek és vívódások is – mondja Baranyai Barna, a Slam Poetry Budapest szervezője Mátrai Anna összefoglalójában.

    Kemény Zsófi, aki íróként, költőként is ismert, több slam poetry verseny dobogósa és győztese volt. 17 éves kora óta vesz részt ebben a közösségben, és mint mondja, korszakonként változott nála, mit jelent neki a slam poetry.

    – Számomra a szólásszabadságot jelentette, korszakonként mindig mást. Egy olyan közeget, ahol azokról a témákról is beszélhettünk, amelyek zavarnak – mondja. Zsófia slamkarrierje elején még aktuális dolgokról írt, és akkor jött rá: muszáj felnőtt fejjel gondolkodnia. Azóta egyre több slamje a személyes élményeiből táplálkozik, fontosnak tartja, hogy a slamben a társadalomkritika is megjelenjen. 

    – Az előadót a mondandója arra ösztönzi, hogy gondolkodjon a témán, amit kiválasztott magának. Persze mindenhol vannak rossz szövegek, a versek között is – mondja. – Kicsit színház ez a műfaj, mert a szerzőnek tudnia kell előadni a szövegét, s aki kedvet érez magában, felléphet a pódiumra is egy-egy „szabad mikrofonos” est alkalmával. Ilyenkor nincs előre megírt forgatókönyv.

    A teljes összefoglaló a 168 órában olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram