„Belénk van kódolva: meg kell felelni, mert különben baj van” – Szőke Abigéllal
2025. február 21., péntek 09:47
Február 14-én mutatták be a Nézőművészeti Kft. új előadását, a Súlyos c. tantermi előadást Gyulay Eszter rendezésében a B32 Galéria – és Kultúrtérben. Az előadás Angijával, Szőke Abigéllel beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló megfelelésről, a testképzavarról, a közösségi média keltette „elvárásokról”, egy tinédzser útkereséséről, a visszajelzéseknek való kiszolgáltatottságunkról.
Csatádi Gábor interjúját itt érheti el.

A megfelelésről mi jut először az eszedbe?
A létezésünk emberként önmagában. Mivel társasági lények vagyunk, nem szeretnénk kívül rekedni, kizárva lenni. Ez a túlélési ösztön, hogy ne egyenek meg a vadállatok. Ez szerintem még ma is belénk van kódolva: meg kell felelni, mert különben baj van. Ha más vagy, kirekeszt a társadalom, egyedül pedig elpusztulunk.
A Súlyosban mennyire hangsúlyosak ezek a kényszerek, megfelelések?
Gyulay Eszter rendező nagy hangsúlyt szeretett volna fektetni arra, hogy Angi, a karakterem, hogyan hasonlítja össze magát folyton a külvilággal. Ezt apró gesztusaiban mutatjuk meg a darabban.
Tinédzserkorban mindnyájan keressük magunkat, sokszor nem találjuk a helyünket, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és nagy hangsúlyt kap a testünk. Ám vannak, akik ezt az időszakukat sokkal nehezebben élik meg. Angi, nagyon szélsőségesen éli meg ezt a korszakát.
A családi és szociális nehézségei egymást gerjesztve kormányozzák bele ebbe az egészen súlyos helyzetbe, amiről a darab szól. Ahogy anyja, Tünde is – akit Soltész Bözse alakít- hánykolódik a különböző, főleg spirituális trendek között, úgy Angit is nagyon könnyen beszippantja a social media. Hatnak rá az influenszerek, az Instagram-modellek és Tiktok-trendek. Nem tudja magát megnyugtatni, és tudatosítani magában, hogy a valóságban nem így néznek ki. Ezek beállított fotók, átszabott, retusált vagy maszkírozott arcok. Azt látja és érzékeli, hogy ő viszont nem így néz ki, és ez iszonyú szorongást, frusztrációt okoz benne.
Érdekes, hogy miközben keressük önmagunkat, legalább ilyen iramban meg is szeretnénk felelni, nem? Holott az, ahol az igazi önmagunk van, bármilyen mintától nagyon messze is lehet…
…vagy arra vagyunk kiélezve, és azt várjuk visszajelzésekben, hogy a környezet határozzon meg minket. Angi figyelme is egyre inkább kiéleződik a környezetére. Vajon mit gondolnak róla? Ő másokhoz képest milyen?
Abigél, emlékszel, hogy annak idején te ezt a korszakodat hogyan élted meg?
Számomra is fontosak a külső megerősítések. Emlékszem, hogy én is összehasonlítottam magam másokkal, és így próbáltam definiálni magamnak azt, hogy ki vagyok.
Mostmár hangsúlyosabban érdekel, hogy a személyiségemről mit gondolnak, hogyan látnak. Ugyanakkor tudom, hogy mindenki a saját szubjetív szemszögéből lát, és emiatt bármit gondolhatnak, én nem biztos hogy olyan vagyok.
…avagy mindenki mondhat rólunk, amit akar mindaddig, amíg rosszat nem mond…?
Rosszat is mondhatnak rólam, de ha én tisztában vagyok magammal, akkor tudom, hogy melyik rész szólhat rólam, és melyik a másik emberről. Ez rajtuk is múlik, hogy milyennek akarnak látni. Tinédzserként nekem is szükségem volt az imputokra. Emlékszem, hogy mennyire érzékenyen érintettek a rólam szóló megjegyzések. Nagyon könnyen zavarba jöttem, elvörösödtem. Egy ponton túl úgy éreztem, hogy nem tudok nyugodtan létezni így, és elkezdtem félretenni a szemérmességemet. Ezen még mindig dolgozom.

