Václav Havel: Audiencia című társadalmi szatírája kapcsán válaszolt a rendező, Füsti Molnár Éva Jászai Mari-díjas színművész. A darabból a Pécsi Nemzeti Színház tartott premiert-

Václav Havel, elsősorban a politikus fiatal felnőtt éveid meghatározó személyisége volt a politikában, a szabadság, az emberi jogok harcosa, már nem volt köztársasági elnök, de továbbra is mint az ország erkölcsi és szociális lelkiismerete működött. Mikor került a látóteredbe, és hogyan hatott rád?

1968-ban játszódik a történet a Prágai Tavasz leverése után. Én akkor 15 éves voltam, és Havelről semmit nem tudtam még. Viszont épp akkor jöttünk haza a nővéremmel Kelet Berlinből, egy hetes csúszással a harcok miatt. Feliratokat, tépett zászlókat láttunk a pályaudvaron: Dögölj meg Dubček! stb… Aztán az 1989-es rendszerváltás után – mikor elnökké választották Havelt – tudtam meg, hogy 90-ig börtönben ült, szinte onnan választották az ország első emberévé. Később találkoztam az egyik drámakötetével, az Audiencia volt a legelső darabja, ami megfogott. Örök érvényű helyzetet dolgoz fel.

Drámaírói munkássága Magyarországon kevéssé ismert, fordítójának, Bojtár Endrének írott levelében így fogalmaz a szerző, zivataros történelmi idők tapasztalataiból megedzetten: „a magamfajta ember, aki eltöltött már egy kis időt a színházi világban, tudja, hogyan mennek itt az ilyenféle dolgok. Én addig, amíg nem látom, soha nem számítok bemutatóra, ezért egy csöppet sem bánt, ha valahol készül valaki valamire, s aztán visszakozik.” Miről szól ma az Audiencia?

Természetesen a máról is szól. Hányszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy döntenünk kell, kiálljunk az igazunk mellett, vagy fogjuk be a szánkat. Pláne sarokba szorított helyzetben bátrak legyünk, vagy megalkuvók. Hát Havel nem alkudott meg. Bizonyíték rá egyebek mellett az is, hogy mennyi díjat kapott a világban az emberi jogok melletti kiállásáért.

Milyen rendezői kihívások előtt állsz a próbafolyamatban?

Ennél jobb csapatot elképzelni sem tudnék. Mindenki tele van ötletekkel, mindenkinek fontos minden mozzanat, hogy hiteles legyen, amit megmutatunk a közönségnek. Azt vallottam mindig, hogy csak így válhat az előadás saját, személyes eseménnyé, ha minden alkotótárs elmondhatja, ami a darabról eszébe jut. És ez nem időpazarlás, ez vegytiszta nyereség a próbafolyamat szerves része.

Az Audiencia kétszereplős mű, folyamatos dialógus kifelé a partnerrel, ugyanakkor erős a szereplők belső monológja is. Ki az emberibb karakter? Kivel azonosulunk igazán? A besúgórendszert elutasító, elvhű író alakjával, vagy a sorsának körfogásából kitörni nem tudó, de jóra vágyó kisemberrel? Mit gondolsz, hogyan éli meg a mai ember ezt? Kinek ajánlod az előadást?

Az azonosulás természetesen mindkét szereplővel lehetséges, legtöbben kisemberek vagyunk, hallgatunk, de nem feltétlen gonoszságból. A hőssel azonosulás is lehetséges természetesen. Hősnek lenni persze nehéz, sok feladással, esetleges büntetéssel járhat, de felnézünk rá, példaértékű lehet a felnövő nemzedék számára, hogy merje követni ezt a példát. Egy ismerős házaspár kérdezte tőlem, hogy a tíz éves fiukat elhozhatják-e az előadásra. Az előadás felnőtteknek szól alapvetően, de ha már tanult történelmet, és előre felkészítik a témában fontos információkkal, elhozhatják, mert az igazságérzet meg gyerekkorban a legfejlettebb, ugye…

Forrás: Pécsi Nemzeti Színház