A járvány idejére a Jurányi Latte is átalakult. Az interjúalanyok ugyanazokra a kérdésekre válaszoltak, mint például hogy mi hiányzott számukra a legjobban a kényszerszünet előttről, mire jutott végre idő a négy fal között, de olvasni- és néznivalót is ajánlottak nekünk. Befejezésképpen Szalontay Tünde színésznőt kérdezték.

Hogy vagy? Hogy telnek a napjaid?
Ha röviden kell válaszolni: furcsán és hullámzóan. Arra törekszem, hogy rendszerességet vigyek a napjaimba, hogy megmaradjak a realitás talaján. Sokat futok, olvasok. Úgy próbálom a napomat megszervezni, mintha lennének dolgaim, és egyébként vannak is, persze nem a megszokottak: például főzök is rendületlenül.

Mi hiányzik az életedből jelenleg a legjobban?
A színház maga és az a tudat, hogy hamarosan folytatódhat. A bizonytalanság, ami talán a legfenyegetőbb. Aztán nagyon hiányoznak a baráti találkozások is.

Hogyan él tovább számodra a színház a kényszerszünet alatt?
Nyitott, kíváncsi embernek tartom magam, de nem tudtam online színházi előadásokat nézni, azt hiszem, a színház jellegéből adódóan. Hiába lett volna számtalan lehetőség. De például verseket mondtam a MOTTO-nak (Művészek az Otthoni Oktatásért), részt vettem Horgas Ádám és Szemenyei János Kis suttogás című videójában is, illetve a Marie Claire magazin megkért, hogy olvassak mesét. Végül Bán Zsófiának a Vagánybagoly és a Harmadik Á című könyvét olvastam fel. Izgalmas feladat volt, majdnem két hétig dolgoztam rajta itthon a gépemen. Ez rendszert adott az életemnek. Ezeken kívül pályázatokat néztem, zoom-találkozókon tervezgettünk, és két-három jövőbeli dolog is elindulni látszik. A Színházi Dramaturgok Céhe kezdeményezésére Dóka Péter Polimax drámájából olvastunk fel, és ekkor tudatosult bennem, hogy mennyire hiányzik a színház, a próbák, az élő találkozás, hogy végre ne csak a virtuális térben legyünk.

Milyen szép élményt tudsz kiemelni az elmúlt időszakból?
Megtapasztalni így a várost, ilyen nyugodt, csendes, emberibb állapotában. Aztán ennyit egyfolytában szinte soha nem tud együtt lenni a családunk. És az, hogy esténként nem mentem el játszani, a kislányomnak nagy ajándék volt. Az első pár hétben sokat olvastam, először Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényét, aztán Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiáját. Most épp egy Irvin D. Yalom könyvet olvasok. És tervben van a Háború és béke.

Öröm az ürömben: mi az, amire végre most van időd?
Az olvasásra. Valamint: nem voltam korábban sorozatnéző, de most megengedtem magamnak egypárat. Többek között a végtelennek tűnő Trónok harcát vagy a The Crown (A Korona) című sorozatot is.

Milyen könyvet, filmet, sorozatot, online programot ajánlanál az olvasóknak?
Leginkább a már két említett regényt. A sorozatokból pedig az Unorthodox-ot, a Fleabag-et. Csodálatos és megrázó mindkettő. És amit éppen most nézek, egy ortodox családról szólót, a Shtisel-t.

Miben változtatnál az életeden az elmúlt hetek tanulságaként?
Azt hiszem, ezelőtt is úgy éltem, ahogy azt gondolom, jó lenne ezután is. Nem eszem sok húst, nem utazom hetente repülővel, nem autóval közlekedek, stb, ügyeltem eddig is a környezettudatosságra. Inkább az merült fel bennem, hogy mindez nem elég. Ennél többet kell tenni. Valami aktívabbat. Azt szokták mondani, hogy mindenki a saját háza táján tegyen rendet, ez ok, de most már más is kell. Akár ki kell menni az utcára, beszélgetni az emberekkel, vagy kitalálni, hogy mit lehet a közösségért, közösségben csinálni, vagy aktívan bekapcsolódni egy szervezetbe, még nem tudom. Persze ez rengeteg energia, de át kell billenteni valamit, amihez már nem elég annyi, hogy én magam környezettudatos vagyok.

Jurányi Latte