hirdetés
Színház Online
SZFEHegyi BarbaraTünet Együttes
  • 2026. november 16., hétfő
    Tenki Dalma

    „Amit magammal hoztam, az a hála” – Tenki Dalma a koraszülésről

    2026. november 16., hétfő 10:24

    Tenki Dalma színésznő és gyógypedagógus 2025 karácsonyán, a tervezettnél korábban adott életet kisfiának. A koraszülöttek világnapja alkalmából a Glamourban írt arról, mit vett el tőle a koraszülés élménye, hogyan teltek az első hetek a kórházban, és mit jelent neki ma, hogy bármikor megölelheti a fiát.

    „Tavaly, 2025. december 25-én megváltozott az életem” – írja Tenki Dalma a Glamourban megjelent személyes írásában. Mint fogalmaz, nem szeretne senkit megijeszteni a történetével. Ő maga is szeretne még gyereket. Felidézi azt is, hogy a történtek után magát hibáztatta, holott ma már úgy látja, nem tehetett arról, miként alakultak a dolgok. A kórházban a kisfia és a férje adott neki erőt.

    Négy hét a koraszülött-intenzíven

    A színésznő sorra veszi, mi minden maradt el:

    „Tulajdonképpen a koraszülés rengeteg mindentől fosztott meg: a terhesség legutolsó időszakának nehézségeitől és szépségétől, a szülésre való felkészüléstől, a szülés organikusságától — mert nem én döntöttem arról, hogyan szülök —, az aranyórától, az azonnali érintéstől, a férjemmel közösen átélt pillanattól, amikor ránk tetszik a gyermekünket, a szoptatás kezdeti örömétől, meg úgy összességében a szoptatás örömétől, attól, hogy az első pár óra extatikus nehéz. De minden pénzt megér, hát:

    nekem csak extra nehéz jutott.

    Mert minden csak úgy történt. Hirtelen. Váratlanul. Aztán a PIC-en megtanult és napi rutinná vált kifejezések lesznek a „normálisak”. Az az első négy hét volt nekem a kórházban a gyermekágy, a karácsonyom, a szilveszterem, az újévem…”

    A gyermekágy első négy hete, így a karácsony és a szilveszter is a kórházban telt. Az élet ritmusát a koraszülött-intenzív osztályon a reggeli vizitek, a fejés és a kenguruzás adták. Tenki Dalma arra is emlékszik, milyen volt a monitorok jelzéseit hallgatni, és várni, hogy eltelt-e már három óra, beviheti-e a lefejt tejet, és újra láthatja-e a kisfiát.

    Most már úgy ölelheti meg a fiát, ahogy akkor nem tehette

    Kisfia tíz hónapos és teljesen egészséges. A színésznő ennek kapcsán arról is beszél: ma is fájdalmas hallania más anyák történeteit a várandósság utolsó heteiről és a szülés utáni első órákról. A hétköznapok fárasztó pillanataiban viszont eszébe jut, hogy most megteheti azt, amit kezdetben nem. Magához húzhatja és megölelheti a fiát.

    A kórházból leginkább a hálát hozta magával:

    „Mert amit a kórházból magammal hoztam egész életemben: az a hála. A hála érzése, hogy minden rendben.

    De azért igen, megszakad a szívem, hogy nekem nem olyan volt, ahogy „azt szokás”, hogy amikor látok posztokat, vagy mesélnek anyák a terhesség végéről, a szülésről, csak nézek nagyokat. Mert nekem ebből az időszakból egy dolog maradt meg: a félelem.

    De itt vagyunk, és egészségesek vagyunk. És ez az egyetlen lényeg. Semmi más. Minden koraszüléshez bárhogy kapcsolódó gyermeket, felnőttet üdvözlök, és tudjátok mit? Iszonyú menők vagyunk!”

    Forrás és a teljes interjú itt olvasható.