Nem csupán színművészként, hanem zeneszerzőként és dalszövegíróként is határozott elképzelései vannak Wunderlich Józsefnek a minket körülvevő világról. Júliusi koncertje kapcsán kérdezte a Papageno. Lapszemle.

A teljes interjú ITT olvasható.

Július 25-én egy különleges koncerttel készül a 32. Művészetek Völgyében, ahol többek között a tavaly megjelent Szívre megy című lemezének dalai is hallhatók lesznek. Erről szólva a színművész úgy fogalmazott:

„Egyfajta közös gondolkodásra, utazásra hívom a közönséget, amely során betekintést kaphatnak a legbensőbb világomba, zenés naplómba. Nem csak a korábbi lemezeim anyagából szerepelnek dalok, hanem eddig még kiadatlan zenékkel, megzenésített versekkel is készülök. Leginkább azok számára nyújthat élményt a koncert, akik kíváncsiak, hogyan látom a világunkat, milyen problémákkal foglalkozom, hogyan gondolkodom. Amikor nem színészként vagyok jelen, akkor sem tudok elmenni bizonyos jelenségek mellett, amik egyébként szerintem mindenkit érintenek és foglalkoztatnak.

Fontosnak tartom a letisztultságot is. Nem kell feltétlenül a csinnadratta meg a nagy cirkusz, a fények, kivetítő, tűzijáték, harsogás, hiszen a legtöbbször éppen a legapróbb és legegyszerűbb dolgok tudnak igazán teljessé és boldoggá tenni valamit.”

Wunderlich szerint a covid óta csak még nagyobb teret kap az egó, és sok olyan tényező van ma, ami arra készteti az embereket, hogy meneküljenek, ehhez pedig rendelkezésünkre áll egy csomó kütyü, applikáció: „Nem veszi észre az ember, hogy nem ez a valódi orvosság! (…) Rengeteg gyönyörű dolog van körülöttünk, csak észre kellene venni, nem elmenni mellettük a telefon segítségével és látszatboldogságával. Igazából semmi másról nem verselek és énekelek, csak arról, hogy nyissuk már ki a szemünket! Az is lehet szép, amikor fáj valami lelkileg. A fájdalom egy szükségszerű, alapvető érzelmi állapot, ezelől nem szabad elmenekülni, el kell merülni benne, meg kell élni. Nem baj, ha valami fáj, ez egy teljesen természetes dolog. Nem kell egyből telefont nyomkodni meg buliba menekülni. Hátradőlök kicsit, végiggondolom, mi volt az út, amit bejártam addig, hogy itt tartok, hogy fáj, és megengedem magamnak, nem harcolok ellene, így valójában sokkal gyorsabban is tovább tudok lépni, mert fel tudom dolgozni. Például lehet, hogy magában az útban sok apró szépséget fogok találni, ami egyből sok mindent felold a fájdalomból.”

Azt is hozzátette: „A kulcs most szerintem nagyon erősen abban lesz, hogy közösség, összefogás, nem az egyszemélyes elszigetelődés, és erre szerencsére egyre többen kezdenek rájönni. „