Hogyan tud a világirodalom egyik legszebb, klasszikus szerelmes története zsigerileg hatni jelenünk felgyorsult digitális világában? Szól még hozzánk Anyegin és Tatjána be nem teljesedhető szerelme? A Miskolci Balett premierjének válasza egyértelmű igen!

Szöveg: Sárosi Emőke Fotók: Éder Vera

Alekszandr Szergejevics Puskin Anyegin című műve 2023. november 25-én debütált a Miskolci Nemzeti Színházban Kozma Attila rendezésében. A Miskolci Balett kiemelt fontossággal és gondossággal tekint a klasszikus remekművek feldolgozására, tudatos tendecia szerint évek óta állítja színpadra a világ- és filmirodalom remekműveit: Casablanca, Anna Karenina, Gépnarancs, Álom luxuskivitelben, Üvöltő szelek, Szentivánéji álom. Természetesen a magyar irodalom nagyjai is képviseltették már magukat a társulat repertoárjában: a János vitéz, A helység kalapácsa és a Rózsa és Ibolya. A Miskolci Nemzeti Színház jubileumi 200. évadában egy olyan klasszikust vittek színpadra, amely a világirodalmi sikere mellett a balettszínpadi irodalomban is jelentős helyet foglal el. 

Mitől remekmű ez a közel kétszáz éves alkotás? Kérdései ma is aktuálisak, hiszen a szerelem, boldogságkeresés és napjainkra jellemző módon könnyen mindenbe belefásuló attitűd, életuntság, burnout velünk élő problémák, gondolatok. 

Adott egy nárcisztikus, élvezeteket hajszoló, kiégett, művészkedő playboy, Anyegin (Dávid Patrik), aki magabiztossága és nőcsábász attitűdje mögé rejti kisfiús félelmeit, önbizalomhiányát és nem veszi észre azt a lányt, aki a boldogságot, a nagybetűs szerelmet nyújthatná számára. Anyegint mégsem tudjuk sajnálni. Expresszív, piros-fekete zakós belépője felkavarja a púderszínű-virágos, finoman elegáns báltermet és minden hölgy – a suhogó selymek suttogása közt – kihívóan keresi kegyeit. Igaz-Juhász Katalin lenyűgöző és látványos színpadképet álmodott, a díszletfalak között nincs merőleges, sem párhuzamosan, a romantikus-klasszikus festett nagy palota falak, monumentális hangulatot keltenek. A csodaszép kosztümök a cselekmény korszakához közelítenek, azonban a kor divatjától picit eltérően a mozgás szabadságát biztosítják a baletthez. Formanyelvét tekintve a neoklasszikus stílus jellemzi az előadást, de a társulat kortárs eszköztára is megjelenik. Izgalmas megoldás, melyben különböző stílusok technikája, színes és mégis érthető palettája tárul elénk. A fiúk Anyegin és Lenszkij (Filippo Nestola) streetdance akrobatikája komplementere a statikus pisztolypárbajuknak. Az érzelmek szenvedélyes, vad viharát a kortárs elemek festik elénk, míg a női szereplők elemi szintű fájdalmát (gyász, eltaszítottság) az ősi, rítustáncokat idéző gesztusok láttatják. Az előadás emblematikus pillanata a két grandiózus pas de deux. Ezek a spicc-cipős, szerelmes duettek, a klasszikus balett nyelvén, a várva várt emelések, reptetések – Lenszkij és Olga (Sofia Sulpizi) valamint Tatjána (Harangozó Lili) és Gremin herceg (Solti Csaba) között – lenyűgöző, varázslatos perceket, igazi balerina pillanatokat adnak.

A klasszikus értelemben vett szépség és balett mellett, a humor és a kellékek is fontos szerepet játszanak az előadásban. Kimondottan vicces pillanatot generál a három kellék liba megjelenése a színpadon, amit a Cselédlány (Darmos Alíz) visz be a színre, Lenszkij szerelmes mámorának ellenpontozásaként. Bár értelmezhető nem túl kedves értékítéletként a bál hölgyeinek viselkedéséről – jelen esetben a „buta liba-attitűd” nem tekinthető szexista poénnak, inkább egy apró humorbonbonnak. Ugyanis erre erősít rá Olga karaktere, aki Lenszkij temetése után néhány pillanattal már csábosan mosolyogva nyújtja kiskezét az első, érdeklődő, csinos katonafiúnak. Lukács Ádám, a Sors, időről-időre feltűnő elegáns karaktere, magában hordozza a halál szelét – ezt erősíti a fekete hosszú kabát suhogása és a párbajpisztoly is az ő keze által kerül a színpadra – ugyanakkor jószándékú atyaként terelgeti hőseinket útjukon. Ebből a hömpölygő hangulatból villan ki Tatjána karakterének dinamikája. Éber, szenvedélyes, tettre kész. Az anakronisztikus hős jelen esetben a főhősnőnk. Ő az, aki elszenvedi a döntésképtelen gyávaságot a férfiak uralta világban. Megható, erős, színészi kvalitásokat kívánó jelenetté válik egy csipetnyi helyzetkomikummal fűszerezve Áprily Lajos fordításában Tatjána levele Anyeginhez, amely Czvikker Lilla hangján szólal meg és a színpadon egy nagy fehér kéz lesz a partnere a táncosnőnek. 

„Megöl a félelem s a szégyen, / De jelleme kezes nekem, / Bízom: a sorsom van kezében…” 

A cselekvés nélküli kéz fájó iróniáját a cselekvő élet humora, az előadás visszafogott komikája ellenpontozza: a Dada (Kocsis Andrea) karakterének apró játékai, tekintetei – éjszakai felmosás, asztalon táncolás, Tatjána iránti őszinte szeretet – teszik emberközelivé a történetet. 

Anyegin levele Tatjánához Szőcs Artur hangján szólal meg, amelynek vizuális partnere Anyegin eksztatikus kortárs szólója. Boldogság-lehetőségének végleges elvesztése mégis kevésbé fájdalmas, mint Tatjána férjes asszonyi boldogsága. Hercegné bevonulása és a vágyott férfit negligáló pillantása, tudatos döntés. Erkölcsi fölényét érinthetetlensége – a nem megengedett csók – garantálja. Boldogtalanságuk elkerülhetetlen, a nézőtérrel szemben lévő festett kép (fehér, ülő madár a keret kalitkájába zárva) az első pillanattól ezt kezdve sugallja. Az előadás érzelmi töltetét az ismerősen csengő klasszikus zenedarabok dallamvilága alkotja Haydn, Csajkovszkij vagy Rahmanyinov muzsikái mellett azonban kortárs zenék is színesítik a hangulatot.

Puskin világhírű verses regényét minden művészeti irányzatban feldolgozták már színházban, filmen, operaként és táncban egyaránt, valamint középiskolai kötelező olvasmány. A Miskolci Balett számára fontosak a fiatalok, épp ezért érthető és könnyen befogadható előadás született. Anyegin a címszereplő, de az igazi hős, aki a lelki nagyságot képviseli, Tatjána. Hiszen minden nőben ott él a szépség, a hűség és az otthon iránti odaadás. Bár a történet két évszázados, azóta is férfiak uralta világban élünk, a nők lélekben erősebbek, nemesebbek a férfiaknál.