A tragédiában is kereste a humort – 65 éves lenne Scherer Péter
2026. november 16., hétfő 13:11
Scherer Péter 65 éve, 1961. november 16-án született Ajkán. Építőmérnöknek tanult, a Szkénében lett színész, a Bárka és a Krétakör társulatában játszott, Jancsó Miklós filmjeiben pedig Mucsi Zoltánnal együtt egy ország ismerte meg. A májusban elhunyt Jászai Mari-díjas művészre ma a Margitszigeten, két kedves platánfája közelében emlékeznek. A hatvanadik születésnapjára készült összeállításunkból és későbbi beszélgetéseiből is felidézzük, hogyan mesélt önmagáról, és mit őriznek belőle a pályatársai.
Amikor a Városi Platform arra kérte Scherer Pétert, mutassa meg a kedvenc budapesti helyét, nem egy színházba vitte a forgatókat. A Margitszigeti Nagyrét szélén mutatott két platánt. Ahogy nézte, hogyan érnek egymás felé az ágaik, Philémón és Baukisz jutott eszébe róluk, az idős házaspár, amelynek tagjai Ovidius történetében egymás mellett álló fákká változnak. Scherer 2026. május 19-én, 64 évesen halt meg. A 65. születésnapjára éppen ide, a két fa közelébe hirdettek emléktábla-avatást.

A fizikát választotta, de már Karinthyval nyert
Scherer részben azért választott magának szombathelyi gimnáziumot, mert szeretett volna kikerülni a családi felügyelet alól. Jó volt matematikából, de a veszprémi matematika tagozat azt jelentette volna, hogy a nagymamájánál lakik. A fizika tagozat és a kollégiumi hely együtt Szombathelyen jött össze. Közben már általános iskolásként többször megnyerte a városi Ki mit tud?-ot, méghozzá Karinthy Frigyes prózájával.
A szombathelyi kollégium huszonkét ágyas szobájára és a reggeli csengőre nem nosztalgikus idillként emlékezett. Azt viszont úgy gondolta, ott tanulta meg, hogy szinte bárhol feltalálja magát. Egy házibuli kedvéért például a seprűt ágyazta be maga helyett, aztán az ablakon át, a villámhárító és az ereszcsatorna segítségével jutott ki. Éjfélkor ugyanezen az úton mászott vissza. A történetben számára nem a szabályszegés volt a lényeg. Azt látta benne jellemzőnek magára, hogy ha valamit nem lehetett egyenesen elintézni, keresett hozzá egy másik bejáratot.
A Budapesti Műszaki Egyetemen 1987-ben szerzett építőmérnöki diplomát. Az első matematikaórák egyikén már megfordult a fejében, hogy talán nem a mátrixalgebrával akar foglalkozni, mégsem bánta meg az egyetemi éveket. Jazz-teázót szervezett az évfolyamtársaival, ott talált rá az első színjátszó csoportra, és egy csoporttársa szólt neki a csillebérci alkotótáborról is
. Ott találkozott Somogyi Istvánnal, aki meghívta a Szkéné stúdiójába. Scherer elsőre nem kötelezte el magát, ki is hagyott egy évet, aztán visszament. Az Arvisura Színházi Társaságban találta meg azt a közeget, amelyben a színészet már nem egy volt a sok egyetemi elfoglaltság közül.
Egy kritika, amelyet az apja felolvasott neki
Scherer nem úgy emlékezett a pályakezdésére, mintha a színpadon minden azonnal ment volna neki. A baráti társaságban könnyedén magára vonta a figyelmet, de évekig nem találta, hogyan lehetne ugyanilyen szabad egy szerepben, közönség előtt. Az áttörést Csányi János Szentivánéji álom-rendezése hozta. Ormándi Bélát, az egyik mesterembert játszotta, és ebben az előadásban dolgozott először együtt Mucsi Zoltánnal. Scherer az alakításért 1995-ben megkapta a színikritikusok díját a férfi mellékszereplők között és a főváros férfialakításért járó díját. Abban az évben színművész oklevelet is kapott a Magyar Színészkamarától.
Az elismeréseknél személyesebb emléke maradt arról, amikor az apja felhívta. Molnár Gál Péter a Népszabadságban Scherer figuráján keresztül írt az egész előadásról. Az apja, aki nagyra tartotta a kritikust, az elejétől a végéig felolvasta neki a cikket. Scherer addigra már elolvasta, de nem szakította félbe. Úgy érezte, az apja, aki addig is támogatta, ekkor fogadta el igazán, hogy a fia színész lett. Ugyanahhoz az évhez egy másik, percre pontos emlék is kötötte. November 16-án, a saját születésnapján, a Bábelna bemutatójának tapsrendje alatt született meg az első lánya.
A Bárkától a Krétakörig, a színpadtól Jancsóig
Scherer 1997-ben a Bárka Színház alapító tagja lett. Játszott Kárpáti Péter Tótferijében, Egressy Zoltán Kék, kék, kék című darabjában és a Mulatságban is. 2002-ben Schilling Árpád hívására a Krétakörhöz szerződött. A Sirájban Samrajev, a Mizantrópban Oronte volt, játszott a Hazámhazámban és A Nibelung-lakóparkban is. A társulat nemzetközi útjairól szívesen beszélt, de amikor ezt az időszakot mérlegelte, nemcsak a turnékra és a díjakra emlékezett. Azt tartotta ritkának, hogy ennyi különböző, erős színész éveken át el tudta viselni, sőt ösztönözni is tudta egymást.

Közben elindult a filmes pályája is. Szomjas György Gengszterfilmje már elkészült, amikor Jancsó Miklós felfigyelt a két színészre, de Scherer emlékei szerint nem a filmben, hanem a Szentivánéji álomban látta meg őket. Böjte József producer vitte el az előadásra. Az 1999-ben bemutatott Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten lett az első film, amelynek középpontjába Kapa és Pepe került. Jancsó teret adott az improvizációnak, a két színész pedig a színpadon kialakult játékát vitte a kamera elé. Az egymást ugratni, átverni és túllicitálni próbáló figurákból hat filmre elegendő anyag lett. A szerepeik és a helyzetük újra meg újra megváltozott, a hatalomhoz való viszonyuk azonban mindig felismerhetően magyar maradt.
Scherer számára Jancsó nem csak rendező volt. A 60. születésnapjára összegyűjtött interjúrészletekben felidézte, hogy Mucsival feljártak hozzá, és az élet, a politika meg a hatalom éppúgy szóba került, mint az ókori görögök és rómaiak. A pályája alakulását mégsem szerette utólag sorsszerűnek beállítani. A januári InfoRádió-interjúban erre a kérdésre azt felelte: „Nem volt megírva semmi. Jó időben, jó helyen kellett lenni, dolgozni kellett rengeteget”. Mucsi szolnoki segédszínészi éveit és a saját kerülőútját is ugyanennek a történetnek tekintette.
Ahol a színész az osztályterembe is bemegy
A Krétakör társulati korszakának lezárása után Mucsi Zoltánnal, Katona Lászlóval és Gyulay Eszterrel hozták létre a Nézőművészeti Kft.-t, amelyhez később Kovács Krisztián is csatlakozott.
A név a Nézőművészeti Főiskola című előadásból jött, de a társulat a munkamódszerből is továbbvitt valamit. Saját ötletekből tudtak előadásokat építeni, és megkereshették hozzájuk azt a helyet, ahol a legjobb eséllyel találkozhattak a nézőikkel. Scherer a Don Quijotéban Sancho Panzát játszotta Mucsi mellett, A fajok eredetében Kenót, A gondnokban Astont. Rendezőként a Vakság és A gyáva is a nevéhez kötődött.

A fiataloknak készült előadások számára nem mellékes vállalások voltak. A Novák János rendezte Klamm háborújában például ő játszotta a tanárt. A Bakonyhoz kötődő emlékeit felidéző megemlékezés szerint az iskolai játék kapcsán így fogalmazott: „Ha a színész személyisége olyan, hogy oda kell rá figyelni, akkor az általa alakított karakter telibe talál”. Egy osztályteremben a színész közelről látja, mikor figyelnek rá, és mikor veszíti el a nézőit. Ezt a fajta közvetlenséget Scherer nem cserélte volna el arra a biztonságra, amelyet a színpad és a nézőtér távolsága adhat.
Rendezőként később Tasnádi István Norvégminta című kamarakomédiáját is színre vitte. Karinthyhoz pedig felnőttként is visszatért. Az Utazás a koponyám körül színpadi változatát a B32-ben rendezte és a szerzőt is ő játszotta.
A betegség és az életmentő műtét történetébe Böhm Arankával közös életük humoros jeleneteit is beemelték. Scherer szerint a néző így egyszerre kapott hideget és meleget. A humor itt nem szünet a komoly részek között, hanem annak a módja, ahogyan Karinthy beszélni tudott arról, ami vele történt.

Mit mondott magáról a „Duracell-csávó”?
„Én tényleg egy Duracell-csávó vagyok” – mondta a Válótársak idején. Nem valamiféle módszert értett ezen, amellyel ráveszi magát a következő feladatra. Egyszerűen szeretett energiát tenni abba, amivel éppen foglalkozott. Az országos népszerűségére közben józanul nézett. Észrevette, mennyivel többen ismerik fel a sorozat óta, de ettől még mulandónak tartotta az ismertséget. Veiszer Alindának 2024-ben már arról beszélt, hogy a járvány óta visszavett a tempóból. Egy lendkerekes autóhoz hasonlította a pályát. Ha egyszer eléggé meglökte az ember, később kisebb erőfeszítéssel is gurul.
A filmes indulásáról későn érő emberként beszélt. Saját emlékezete szerint harminchat évesen forgatott először, és utólag éppen a pályája bizonyította számára, hogy nincs egyetlen életkor, amikor egy színésznek feltétlenül be kell futnia. A Jancsó-filmek mellett a Kontroll, az Argo, a Magyar vándor és a Valami Amerika közönsége is ismerhette, később a Válótársakban és az Apatigrisben is láthattuk. A gyerekeknek közben egészen más hangon volt ismerős. Veiszer Alinda búcsújában arra emlékeztetett, hogy a Kuflik valamennyi figuráját ő szólaltatta meg.

Ami a mesterséget illeti, Scherer szerint a felkészüléshez nagyon is kell az akarat, de játék közben éppen azt kell elengedni, hogy a jelenet mindenáron úgy sikerüljön, ahogyan a színész előre elképzelte.
A humorról hasonlóan pontosan beszélt: „A tragédiákban mindig a humort, a vígjátékokban pedig a mélységet keresem.” A súlyos jelenetben felhangzó nevetést egy pohár jéghideg szódához hasonlította. Nem attól könnyebb, ami történik, hogy elviccelik, hanem attól, hogy egy pillanatra levegőt lehet venni benne.
A színházi és filmes elismeréseket 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, 2009-ben a Jászai Mari-díj, 2020-ban a Karinthy-gyűrű, 2024-ben a Budapestért díj követte. 2026 januárjában Makón átvette a Páger Antal-színészdíjat. Págerben többek között azt csodálta, milyen természetes tudott maradni a kamera előtt egy olyan korszakban, amikor a filmeken még sokszor színpadiasabban beszéltek a színészek.
Akik vele játszottak, mást és mást idéztek fel belőle
Mucsi Zoltán már évekkel korábban is szeretett tréfálkozni azon, hogy az ő és Pepe barátsága a kölcsönös türelem próbája. A 2021-es portréban felidézett nyilatkozatában úgy mesélte, az első találkozáskor rögtön megszerették egymást, a kapcsolat tartósságát pedig azzal magyarázta, hogy sok mindent el tudtak viselni a másiktól. A májusi búcsújában már egyetlen hétköznapi képpel mondta el, mi változott meg: „Drága Barátom, nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig. Már hiányzol!”

Udvaros Dorottya úgy írt neki, mintha még mindig csak arra kellene figyelmeztetnie, hogy csütörtökön Kartonpapa van. „Te vagy az én imádott testvérem, akinek mindig mindent elmondhatsz” – írta. Azt is elmesélte, hogy amikor egy ideig nem játszották az előadást, a szereplők külön ebédet szerveztek, mert hiányoztak egymásnak. Balsai Móni, Scherer egykori sorozatbeli felesége egy öltözői kézfogást idézett fel, majd a Válótársakra utalva annyit írt: „Most is csak viccből válunk.”
Juhász Annának egy újpesti beszélgetés jutott eszébe. Az est előtt Balsai Mónival azon nevettek, hogy Pepe mellett aligha jutnak majd szóhoz, ha egyszer belekezd a versekbe. Emléke szerint így is lett. Puzsér Róbert egy közösen készített teleshop-paródiát idézett fel, amelyben Mucsi és Scherer együtt szerepelt. Neki Scherer játékának hitelessége és improvizációs készsége maradt különösen emlékezetes. Veiszer Alinda egyszerre gondolt a Kuflik hangjára, a Bárka színpadán egykerekűző színészre és a Kapa–Pepe kettősre. Ezeket a közönségeket nem feltétlenül ugyanazok az emberek alkották. Az viszont mindegyikük élménye lehetett, hogy Scherernél érdemes figyelni arra is, ami nem volt benne előre a jelenetben.

Két platán és egy ismerős hang
A Városi Platform és a Fővárosi Önkormányzat november 16-ra, 15.30-ra hirdette meg az emléktábla avatását a Margitszigeten. A program szerint Karácsony Gergely főpolgármester és Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár mond beszédet, Péterfy Bori, Scherer egykori arvisurás pályatársa személyes emlékeket idéz fel. Ugyanezen a napon másféle megemlékezés is indul. A Csukás Meserádió november 16-tól Bálint Ágnes Kukori és Kotkoda-történeteit adja Scherer Péter hangján.
A margitszigeti videóban Scherer nemcsak megmutatja a platánokat. El is meséli, mit lát bennük, amit az arra sétáló talán észre sem venne. Két nagy fa áll egymás mellett, ő pedig meglát bennük egy történetet két emberről, akik együtt szeretnének maradni. A felvételen még ő vezet oda a fákhoz. Ma azok találkoznak ugyanott, akik rá emlékeznek.


