Az olvasás lehet menedék a hétköznapok gondjai elől vagy lehet utazás, hiszen minden könyv egy új világ. A Nők Lapja Csuja Imrét, az Örkény Színház művészét kérdezte, akinek most jelenik meg Csáki Judit kritikussal közös könyve az ünnepi szezonra.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2022.11.09 – 14,15,16,17. oldal
A kérdésre, mikor jött el az a pont, amikor úgy érezte, itt az ideje egy róla szóló portrékönyvnek, Csuja Imre azt felelte:
„Nem az én ötletem volt, magam is meglepődtem, amikor a kiadó felhívott, hogy szeretnének készíteni velem egy ilyen könyvet. Örültem neki. Rögtön Csáki Judit jutott eszembe, mint lehetséges szerző. Sok beszélgetős műsorába hívott már meg, mindig remekül egymásra hangolódtunk, és a közönség is jól szórakozott. Arra gondoltam, ő elég jó író, és elég profi ahhoz, hogy képes legyen kreálni a történeteimből egy könyvet. Elvállalta a felkérést, így született meg az Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével. Érdekes volt szembesülni azzal, mit mesélnek rólam mások. Ennek folyományaként néhány dolog át is rendeződött bennem a színjátszással, a próbafolyamattal kapcsolatban.”
Arról is faggatták, könnyű vagy nehéz a színészet:
„Sokan mondják, hogy olyan könnyednek látszik, ahogyan ott a színpadon létezünk. Hát igen, ha fel vagyunk készülve, minden ki van próbálva, ezerszer körbejártuk a problémákat, elemeztük a szituációkat, rengeteget gyakoroltunk, igen, úgy már könnyű. Ha nem vagyunk felkészülve, akkor viszont nagyon nehéz, akkor siralmas és sikertelen is. Ezek a dolgok öszszefüggenek. Kell egy pici tehetség, rengeteg szorgalom meg a jó szerencse.”
Néha persze előfordul, hogy épp nincs kedve színpadra állni: „Garas Dezső mondta egyszer, hogy az amatőrök akkor játszanak, amikor kedvük van, a profik pedig mindig: ha örülnek, ha bánatuk van, akkor is. (…)
Egyébként evés közben jön meg az étvágy és a játéköröm. A nehézségeken átlendít a partner, a darab szeretete, a nézők kíváncsisága, figyelme. Szóval ebben a szakmában nem nagyon lehet nyavalyogni, hogy itt fáj, ott fáj. Egyébként meg a színpadon még a fogfájás is elmúlik.”
Arról is beszélt, milyen érzés, amikor egy darabot, mint például a Portugált, sokáig játszanak:
„A Portugált húsz évig játszottuk, ha jól számolom, négyszázhúsz alkalommal. A Tótékat pedig nemrég adtuk elő százhuszadszorra. Az ilyen sikerszéria mindig nagy öröm. Nem fáradok el benne, és szerintem a kollégáim is úgy vannak vele, hogy minden alkalommal olyan, mintha először adnánk elő, hiszen a nézőknek az az első. Mindig úgy kell játszani, mintha premier lenne, és ez meghozza a játékkedvet is, elűzi az unalmat, mert mindig fölfedezünk valamit, valami apró, pici, új hangsúlyt, ami eddig is ott volt, de most valahogy másképp, jobban, frappánsabban felszínre került.”
Csuja Imre nem tudja, mit csinálna, ha nem színész lenne: „Tizenhét éves koromban eldöntöttem, hogy színész leszek, és azóta folyamatos ez a törekvés. Nem tudtam mást elképzelni, azóta sincs B terv. Mondjuk, szeretek például kertészkedni, de nem hivatásszerűen.”
Azt is elárulta, miből merít erőt ezekben az emberpróbáló időkben: „Lehet, hogy közhely, de nem tudok mást mondani: azt látom, hogy az emberek minden nehézség ellenére járnak színházba, eljönnek az előadóestjeimre a különböző vidéki művelődési házakba, és iskolákba is hívnak. Olyan „csak azért is legyőzzük a nehézségeket” hangulatot érzek a nézőközönség és a diákok részéről is. Máshogy ezt nem lehet túlélni.”
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2022.11.09 – 14,15,16,17. oldal