Isabelle Huppert Golden Globe- és César-díjas színésznő, a francia film egyik legismertebb arca 1953. március 16-án látta meg a napvilágot. 

„A színészet az őrületünk kiélésének egy módja”…

„Számomra filmezni olyan, mint nyaralni. A színház viszont olyan mint megmászni egy hegyet. Sose tudhatod, mikor esel le vagy érkezel a csúcsra.” (Isabelle Huppert)

Huppert apai nagyszülei Eperjesről vándoroltak ki Amerikába, majd Franciaországba. A színésznő Párizsban született 1953-ban, öt gyermek közül a legkisebbként. Édesanyja angoltanárnő volt, az ő javaslatára kezdett komolyabban foglalkozni a színészmesterséggel. A középiskola után a Versailles-i Konzervatóriumba iratkozott be, közben szláv nyelveket tanult, de diplomát nem szerzett. Nyelvtudásának köszönhetően játszhatott később angol, olasz és orosz filmekben is. Drámatanfolyamra is járt, majd elvégezte a párizsi színművészeti főiskolát, a Conservatoire national supérieur d’art dramatique-ot.

Eleinte színházakban játszott, a filmvásznon 1971-ben debütált a Le Prussien című alkotásban. A következő évben Romy Schneider oldalán szerepelt a César és Rosalie című filmben, 1975-ben az Aloise című moziban egy mentálisan sérült nőt játszott, alakítására a Cannes-i Filmfesztiválon is felfigyeltek, és megkapta első César-jelölését is.

Isabelle Huppert rövid idő alatt lett Franciaország egyik vezető színésznője. 1977-ben A csipkeverőnő című filmben kevés beszéddel, érzékeny színészi játékkal, drámaian jelenített meg egy megrontott leányt, jutalma a brit filmakadémia kitüntetése, a BAFTA-díj és az egyik legjelentősebb olasz filmes kitüntetés, a David di Donatello-díj lett. 

A következő évben a Claude Chabrol által rendezett Violette Noziere című filmben egy gyilkos tinédzserlányt formált meg, és a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. A rendezővel több sikeres filmben is együtt dolgozott; Chabrol, a francia kisvárosi bűnügyek, a jólét mögötti képmutatás és nyomorúság ábrázolója ráérzett Huppert lelkének titkos mélységeire, aki egymás után játszotta el a gyilkos indulatokat, titkos vágyakat közönybe fojtó karaktereket.

A színésznő 1980-ban szerepet vállalt Michael Cimino A mennyország kapuja című monumentális westernjében, a film azonban csúfosan megbukott. 1988-ban ismét Claude Chabrollal forgatta a Női ügyek című filmet, amelyért díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon. Ugyancsak Chabrol instruálta A szertartásban, amelyet Huppert pályafutása egyik legnagyobb kihívásának nevezett: pantomimművészeket meghazudtoló mimikai kidolgozottság jellemezte magánytól és bosszúvágytól szenvedő postáskisasszonyát, játékát a francia film legnagyobb kitüntetésével, a César-díjjal ismerték el.

Chabrol rendezte a Kösz a csokit! című fekete komédiában is, amely az emberi jóság és gonoszság paradoxonját mutatta be, és Chabrol instruálta talán legkedvesebb szerepében, Flaubert Bovaryné című regényének filmváltozatában is. Huppert egyik legnagyobb sikerét Michael Haneke A zongoratanárnő című filmjével aratta, amelyben az emberi kiszolgáltatottság és kegyetlenség már-már horrorisztikus oldalát tudta megmutatni, játékáért Cannes-ban vastaps közepette vehette át a legjobb női alakítás díját.

Francois Ozon 2002-es 8 nő című sikerfilmjében titokban pornóregényeket olvasó aggszüzet játszott, és még dalra is fakadt. 2012-ben ismét Haneke-filmben, az Oscar-gálán a legjobb külföldi film díját elnyert Szerelemben remekelt, 2013-ban Az apáca című Diderot-regény filmadaptációjának főszerepét játszotta. 2017-ben Paul Verhoeven Elle című thrillerének főszerepéért Golden Globe-díjat nyert a legjobb női alakításért, és megkapta érte a második César-díját is. Legutóbb a 2022-ben bemutatott Anthony Fabian rendezte Mrs. Harris Párizsba megy című filmben Louise Colbert-t alakította.

Közben a 2010-es évek közepén visszatért a színpadra, játszott vígjátékban és drámában is, legutóbb a párizsi Odéon Színházban Csehov Cseresznyéskertjében Ranyevszkaja szerepében volt látható. 2017-ben Jeremy Irons brit színész mellett neki ítélték oda az Európai Színházi Díjat.

Isabelle Huppert számos kitüntetés birtokosa, a francia Becsületrend parancsnoka, a César- és a BAFTA-díj mellett Cannes-ban és Velencében is kétszer kapta meg a legjobb színésznőnek járó elismerést, 2001-ben és 2002-ben az Európai Filmdíjat vehette át, a velencei filmfesztiválon és az Európai Filmakadémiától életműdíjat kapott. 2016-ban az Amerikai Filmintézet életműdíjával ismerték el, 2019-ben megkapta a tiszteletbeli Szarajevó Szíve díjat, 2022-ben pedig Arany Medve-életműdíjjal tüntették ki a 72. Berlini Nemzetközi Fesztiválon. A színésznő 2009-ben a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének elnöke volt.

Magánéletét féltékenyen őrzi, férje 1982 óta a libanoni származású Ronald Chammah rendező, producer, akitől három gyermeke született. Közülük a legidősebb, Lolita szülei nyomdokába lépett, színész és rendező lett.